A jó oktatáshoz hozzáférés volt az antiszegregációs kerekasztal témája

Budapest – Az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás nyomán a kormányzati antiszegregációs intézkedések és a jó oktatáshoz való hozzáférés voltak a központi témái az antiszegregációs kerekasztal júniusi ülésének – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szerdán az MTI-vel.

Azt írták, hogy szakmai javaslatok megvitatásával folytatta a munkáját a kerekasztal.

Idézték Czibere Károlyt, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárát, aki a tanácskozáson elmondta, hogy Magyarországon erős politikai szándék van a szegregáció felszámolására, ami kormányzati intézkedésekkel párosul.

“Ezért is érthetetlen és a párbeszéd hiányára utal a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárás, amelyet Brüsszel indított a roma gyerekek elkülönítése miatt” – tette hozzá.

Palkovics László oktatási államtitkár a közlemény szerint azt hangsúlyozta, hogy a szegregáció következmény. Úgy fogalmazott: a jó oktatáshoz való hozzáférés az, amely esélyt tud teremteni a hátrányos helyzetű gyermekeknek.

Az államtitkár arról tájékoztatta a szakembereket, hogy a szintén szerdán ülésező köznevelési kerekasztal két olyan koncepciót tárgyalt meg, amelynek nagy része arról szól, miként lehet együtt oktatni különböző képességű tanulókat. Éppen ezért fontosnak tartja, hogy a következő alkalommal összevont ülést tartson a köznevelési és az antiszegregácios kerekasztal.

A résztvevők rengeteg javaslattal álltak elő, amelyek segíthetik a kormányzati célok megvalósulását – írta az államtitkárság. Felvetődött a már jól bevált Biztos kezdet gyerekházak rendszerének további kiterjesztése, a 2011-ben elindult Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat mintájára kollégium létrehozása szakiskolai diákoknak, valamint a sikeres példák megismertetése. A szakmai javaslatokat az Emmi megvizsgálja – hangsúlyozták.

Az ülés végén szó volt a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programról, amelynek célja a tanári pályát választó egyetemi és főiskolai hallgatók motiválása hivatásuk gyakorlására, egyúttal a diplomaszerzés után álláshely biztosítása. Törekvés a hazai köznevelés szaktanári ellátottságának megerősítése, a hiányszakok – például természettudományos képzések – iránti érdeklődés felkeltése is – olvasható a közleményben.

– MTI –








hirdetés