A jó élet, a rend, a biztonság és az igazság érdekében

Akt.:
Az összbírói értekezleteit megelőző sajtótájékoztatón
Az összbírói értekezleteit megelőző sajtótájékoztatón - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A bíróságnak az a dolga, hogy az igazságot szolgálja a polgár és az állam javára.

Ma, amikor olyan sok szó esik Magyarország szuverenitásáról, fontos tudnunk azt, hogy annak egyik meghatározó eleme a bíráskodás. Az, hogy mit gondol egy nemzet arról, hogy miféle bíráskodást és bíróságot szeretne magának”

Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke jelentette ki a fentieket csütörtökön Debrecenben, a helyi ítélőtábla és törvényszék összbírói értekezleteit megelőző sajtótájékoztatón. – Az Alaptörvény egyértelmű megfogalmazását adja annak, hogy mit képzelünk, mit vágyunk mi bíráskodásként. A hitvallás szerint állam és polgár közös célja a jó élet, a rend, a biztonság, az igazság. Mi lenne más dolga a bíróságnak, mint hogy ezt az igazságot szolgálja? – mutatott rá az elnök.

htFotó: Molnár Péter

– A bíráskodást emberek végzik. Ahhoz, hogy a bírók valóban jó ítéleteket hozhassanak – folytatta dr. Handó Tünde –, és úgy ítélkezzenek, ahogy mi magunk a stratégiai célokban meghatároztuk, tehát legyen időszerű, megalapozott az ítélkezés a független bírák által, ahhoz nagyon sok körülménynek kell egyre jobban alakulnia a bírók körül.

Nem kell aggódni

Az természetes, hogy a bírói függetlenség a több száz éves európai hagyományok alapján egy nagyon egyszerű mondatban is megfogalmazható.

Nevezetesen, hogy a bíró az ítélet tartalmát illetően nem utasítható, és nem befolyásolható.”

Ha ez megvalósul, akkor az ítélkezés rendben van, és senkinek sem kell aggódnia annak tartalma miatt – hangsúlyozta dr. Handó Tünde. Nyilván azt, hogy miféle tartalmú az ítélkezés, a jogszabályok határozzák meg alapvetően, s vannak olyan tényezők is, amelyek nem annyira láthatók odakint.

Felkészülni a tárgyalásra

Ahhoz, hogy időszerűen ítélkezzen a bíró, és megalapozott döntést hozzon, ahhoz fel kell készülnie a tárgyalásokra, el kell sajátítania a rengeteg új jogszabályt, időt kell szánnia arra, hogy az ügyfeleket meghallgassa a tárgyalóteremben, és idő kell a míves ítéletekhez is.

A rendezvényen dr. Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke beszámolt arról is, hogy 2017-ben a kirendeléssel együtt nőtt az ítélőtábla ügyforgalma, és különösen jelentős a polgári- és büntetőperek számának emelkedése: a peres ügyek száma a 2016. évi érkezés 128 százaléka volt. A 24 bírót foglalkoztató ítélőtábla végzéseivel szemben a kúria 10 ügyben foglalt állást ellentétesen – tájékoztatott az elnök.

blFotó: Molnár Péter

Költözik a cégbíróság

„Büntető ügyszakban” az érkező ügyek száma 839 volt. A Debreceni Ítélőtábla által másodfokon hozott határozatokról az is megállapítható, hogy a büntető ügyszakban a 2017. évi befejezések esetében azok 93%-ában nem volt felülvizsgálati eljárás.

Dr. Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke a tájékoztatón többek között elmondta: tavaly több ügyet fejeztek be, mint amennyi érkezett. Ez alapján összesen 76 ezer 274 ügyet fejeztek be, s a büntetőügyeik több mint felében fellebbeztek a felek. Az ítélőtábla azonban csak a büntetőügyek 5,2 százalékát helyezte hatályon kívül. Jelenleg egyébként 135 bíró – köztük 85 nő – ítélkezik a törvényszéken. Megtudtuk azt is, hogy hamarosan, még a nyári ítélkezési szünet előtt az Arany János utcai, új épületébe költözik a gazdasági kollégium és a cégbíróság.

VA








hirdetés










hirdet�s