A huszonötödik évfordulót ünnepelték Kazincbarcikán

Kazincbarcika – A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) kazincbarcikai szervezete idén ünnepli a huszonötödik évfordulóját.

A szeptember 19-ei ünnepségen a helyi szervezet elnöke, Hegyaljai Béla Lászlóné köszöntötte a vendégeket – adta hírül az Opont.

Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester méltatta a közösség városban végzett munkáját, kiemelve, hogy a kazincbarcikai civil szervezetekkel kialakított együttműködésükkel jelentős sikereket értek el Kazincbarcikán a siketek és nagyothallók életminőségének javításában, és jelenlétükkel tovább színesítették a város közéletét. Meglepetésként jelbeszéddel kívántak boldog szülinapot a SINOSZ helyi tagjainak.

Pázmándi János, a kazincbarcikai tagság egyik alapítója rövid visszatekintése után adták át az elismeréseket azoknak a tagoknak és partnereknek, akik sokat tettek a helyi közösségért. A rendezvény Kinter Jenő SINOSZ-tag szavalatával, Simon Fruzsina énekesnő előadásával, vacsorával és zenés-táncos mulatsággal zárult, amelyhez a zenét a VeteránRock zenekar biztosította.

ÉM








hirdetés