A hosszabbításban végleg elszállt a Macik aranyesélye

A piros-fehérek minden sorozaton jól teljesítettek
A piros-fehérek minden sorozaton jól teljesítettek - © Fotó: MAC Budapest Facebook
Budapest, Miskolc – Idén nem sikerült a DVTK címvédése: a MAC Budapest gárdája nyerte az Erste Ligát.

A finálé szombat esti találkozója más téttel bírt a hazaiaknak és a vendégeknek is. Az összesítésen 3-1-re vezető fővárosiak az utolsó sikerükért – a kupa elnyeréséért – futottak ki a jégre, míg a vendégek csak akkor maradhattak életben, ha győznek és 3-2-re szépítenek. Ebben az esetben a húsvéthétfő jégkorongcsemegét hozott volna Miskolcra.

Éles csata

Ennek megfelelően éles csatát ígért az ötödik felvonás, és ez be is következett. A 10. percben Kulmala a vendégeket juttatta előnyhöz (0-1) és a folytatás tétje az volt, hogyha ismét a piros-fehérek találnak be, valószínűleg diadalmaskodni fognak. A szerencse azonban elpártolt mellőlük, mert az első harmad végén Bodó egy kavarodás után egyenlített (1-1) és az egál rendkívüli izgalmakat ígért a folytatásra. A második húsz percben a hazaiak Terbócsnak a 28. percben szerzett góljával előnybe kerültek (2-1) és ekkor már fogták a kupa fülét. A széttöredezett, a végletekig kiélezett játékot a MAC lassította, a DVTK pedig utolsó tartalékait is mozgósította. Amikor már mindenki azt hitte, hogy hamarosan megszólal a duda és véget ért a sorozat, Berta az 58. percben beütötte a vendégek második gólját (2-2) és mivel a rendes játékidőben már nem változott az eredmény, következett a hosszabbítás. Ebben, ilyen a jégkorong, bármi és annak az ellenkezője is előfordulhat, ezt a sportág valamennyi szereplője tudja. A lutri a trónkövetelőnek kedvezett, Dudás – a volt miskolci – lövése után a korong a 64. percben átvánszorgott a gólvonalon, így a MAC Budapest játékosai csaphattak hétmérföldes ünneplést, történetük során először szerezték meg az aranyérmet.

Szépen csillog

Az tény, hogy az alapszakaszt óriási fórral nyerték a Macik, akik a középszakaszban viszont kétszer is kikaptak a MAC-tól, s már ekkor érezni lehetett, hogy akár meg­lepetés is születhet a végén. A fővárosiak egymás után két elveszített finálé után most győztek, így a trónkövetelő letaszította a trónról a DVTK Jegesmedvék gárdáját. Az ezüstérem azonban szépen csillog, különösen akkor, ha a teljes szezont tesszük górcső alá. Magosiék az Erste Liga második helye mellé begyűjtötték a Magyar Kupa aranyat, a Visegrád Kupában szintén ezüstösek lettek (szétlövéssel veszítettek Nyitrán), a Kontinentális Kupában pedig csak egy hajszál választotta el a gárdát a négyes döntőtől. A szakértők szombat este óta már számos értékelést hoztak nyilvánosságra, s abban egyetértettek, hogy az iszonyatosan hosszú idény végére a miskolciak formája picit visszaesett, ehhez valószínűleg hozzájárult a négyes terhelés és az, hogy sokkal több mérkőzésük volt a Majoross-gárdától. Akár így volt, akár nem, a végeredmény az, hogy elmaradt a zsinórban negyedik ligasikerük.

A jövőről

Az őszi folytatás pedig egyelőre még ismeretlen. A DVTK szívesen folytatná a szlovák Extraligában, akárcsak a MAC Budapest (sőt a hírek szerint még az Újpest alakulata is elmenne), a tárgyalások már zajlanak, de alighanem ­hosszúak lesznek, az egyezkedés kimenetele pedig kérdéses. Nem lehet tudni, hogy mi lesz az Erste Ligával, a távozóknak – ha „elköltöznek” – második csapatot kell-e indítaniuk a hazai ligában. Az biztos: sokféle érdeket kell összedolgoznia a honi szövetségnek, amely majd áldását adja a jövőre.

– Kolodzey Tamás –



Erste Liga, döntő, 5. mérkőzés

MAC Budapest – DVTK Jegesmedvék 3-2 (1-1, 1-0, 0-1, 1-0) – hosszabbítás után

Budapest, 2170 néző. V.: Babic, Rencz (Soltész, Kis-Király).

MAC Budapest: Bálizs – Pozsgai, Macaulay, Bodó 1, Nagy K., Orban (1) – Cunningham, Dudas 1, Dansereau, Brown (1) Klempa – Garát, Kovács B. (1), Somogyi, Terbócs 1, Mansson (1) – Tóth Gergely, Vokla, Tóth R., Keresztury, Majoross B. – Arany (kapus). Vezetőedző: Majoross Gergely.

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Leppanen, Rusk, Magosi, Galanisz, Miskolczi – Láda B., Rantanen, Pavuk (1), Kulmala 1, Sakaris (1) – Joe (1), Vojtkó, Hajós, Vas, Tóth A. – Albert T., Köllő, Ritó, Berta 1, Tóth Gergő – Kiss B. (kapus). Vezetőedző: Mikael Tisell.

Kiállítások: 12, ill. 8 perc.

Az egyik fél négy győzelméig tartó párharc végeredménye: 4-1 a MAC Budapest javára.

Majoross Gergely: – Nincs titok, hacsak nem az, hogy nagyon kitartó csapatunk van. Amikor nehézségek értek minket, akkor is dolgoztunk tovább és kerestük a megoldást. Az idő előrehaladtával folyamatosan egyre erősebbek lettünk. Nagyon jó volt a csapategységünk, de ez az ősszel még tragikus volt. Az előző idény után azt gondoltuk, több karakterre van szükségünk, ám nem sikerült jó elegyet gyúrnunk, viszont a végére mindenki beállt a sorba. Egyedülálló, hogy háromból háromszor döntőztünk, és a harmadik évünkben bajnokok is lettünk.

Mikael Tisell: – Remélem, hogy most az egész évadot értékelhetjük, mert ebben fan­tasztikusan teljesítettek a fiúk. Most néhány megpattanó korong döntött, ám ettől még büszkék lehetünk magunkra, nehezen kérhettünk volna többet a játékosoktól.


A legjobbak

Az idény legjobb kapusa: Adorján Attila (DVTK Jegesmedvék).

A legjobb védő: Scott Macaulay (MAC Budapest).

A legjobb csatár: Pjotr Szcsasztlivij (SC Csíkszereda).

A finálé legértékesebb játékosa: Bálizs Bence (MAC Budapest).


Az eddigi győztesek

Mol Liga

2008/09: HC Csíkszereda (román)

2009/10: Vasas Bp. Stars

2010/11: HSC Csíkszereda

2011/12: Dab.Docler

2012/13: Dab.Docler

2013/14: HC Nové Zámky (szlovák)

2014/15: Miskolci Jegesmedvék

2015/16: DVTK Jegesmedvék

2016/17: DVTK Jegesmedvék

Erste Liga

2017/18: MAC Budapest




Sporthírek