A hosszabbításban kaptak ki a Jegesmedvék a Tüskecsarnokban

Akt.:
MAC Budapest vs. DVTK Jegesmedvék
MAC Budapest vs. DVTK Jegesmedvék - © Fotó: MAC Budapest Facebook/Mudra László
Miskolc – Pénteken este az első és a második helyezett Budapesten csapott össze az Erste Liga keretében.

Az alapszakasz hajrája keretében a DVTK Jegesmedvék gárdájának nem akadt veszítenivalója, a MAC számára viszont lényeges volt, hogy megerősítse pillanatnyi pozícióját. Egyik társaság sem vonult fel teljes létszámban, a negyedik sorokat mindkét oldalon foghíjasan nevezték a szakvezetők, a Macik ráadásul még a harmadikat is. Majoross Gergely a várakozásnak megfelelően első számú kapusát, Bálizst állította a ketrec elé, Mikael Tisell viszont az előre beharangozott menetrend szerint Kiss B.-t küldte a háló elé.

mac_jegesmedvek2
Fotó: MAC Budapest Facebook/Mudra László

Mansson kezdte

Az első eseményt Berta kiállítása jelentette, a piros-fehérek védője bottal akasztásért került a pihenőpadra. A fővárosiak mindent elkövettek annak érdekében, hogy tiszteletet harcoljanak ki maguknak és fáradozásukat siker koronázta. A 4. perc vége felé járt az óra mutatója, amikor Dudas átadását Mansson tette be (1-0). A gyors otthoni gól felpaprikázta a miskolci társaságot, melynek tagjai bátor rohamokat vezettek az egyenlítésért. Éppen eltelt az első harmad fele, amikor a DVTK második sora ízelítőt adott tudásából. Ruikka és Pavuk készítette elő az akciót, pontosabban a lövés lehetőségét Vasnak, aki megtalálta a rést, közelről ikszre alakította az állást (1-1). A 13. percben második kisbüntetését is összeszedte a Jegesmacik csapata, Ruikka testre ütésért bűnhődött, így társainak megint kapaszkodniuk kellett. Az öt a négy elleni szituációt ekkor azonban kivédekezték a diósgyőriek, így a táblát nem kellett „felülírni”. A listavezető megnyugodott és ennek 17.25-nél érett meg a gyümölcse: Miskolci átadását Galanisz váltotta be (1-2), azaz fordult a kocka. Csaknem 2 perccel a dudaszó előtt Miskolczit állították ki, a „vád” vele szemben a sportszerűtlen magatartás volt, a hátrány miatt azonban a vendégeknek nem esett bántódásuk.

Gyors találat

A budapestiek 22.01-nél Mansson révén egalizáltak (2-2), majd Klempa kapta meg első kiállításukat. Ezt nem tudta kihasználni a Jegesmacik, sőt nem sokkal később Magosi akadályozásért százhúsz másodpercig csak külső szemlélője lehetett az összecsapásnak. A 28. percben ismét előnyt hoztak össze a vendégek. Tóth A. és Hajós asszisztálásával Kulmala jeleskedett (2-3), majd Garát kiállítása azzal kecsegtette a diósgyőrieket, hogy akár tovább üthetik a meleg vasat. Ez nem sikerült, sőt a 30. perc végén Klempa 3-3-ra alakította az eredményt. Magosit ismét kivitték, így keresgélhették a minél jobb lövőhelyzetet a MAC tagjai, de nem sikerült feltámadniuk. A 35. percben Vas 10 perc fegyelmit kapott, ez azonban nem járt emberhátránnyal. A második szakasz végén Brown és Tóth A. részesült 2+2+10 perces „jutalomban”, így bőven jutott idejük arra, hogy felügyelet alatt pihenjék ki magukat. Aztán nagyon belelendültek a játékvezetők, akiknek szinte semmi nem volt jó: Bertát és Terbócsot is elmeszelték és már 66 percnél tartottak.

mac_jegesmedvek1
Fotó: MAC Budapest Facebook/Mudra László

Döntés 60.34-nél

A záró húsz percben a győzelemért feszültek egymásnak a játékosok. A rendes játékidőben maradt a 3-3, így jött a hosszabbítás, ebben pedig hamar döntött a MAC: 60.34-nél Maculay betalált, így a fővárosiak győztek és kaptak 2 pontot, a Macik pedig 1-et.

Folytatás vasárnap

A DVTK Jegesmedvék – Dunaújvárosi Acélbikák meccset vasárnap 18 órakor kezdik.

– Kolodzey Tamás –


Jegyzőkönyv

MAC Budapest – DVTK Jegesmedvék
4-3 (1-2, 2-1, 0-0, 1-0) – hosszabbítás után

Budapest, 890 néző. V.: Kókai, Halassy (Váczi, Muzsik).

MAC Budapest: Bálizs – Vokla, Macaulay 1 (1), Klempa 1, Brown (2), Dansereau (1) – Dudas (1), Cunningham, Bodó, Nagy K., Orban – Garát (1), Kovács B. (1), Terbócs, Mansson 2, Somogyi – Tóth Gergely, Tóth R., Molnár D., Keresztury – Arany (kapus). Vezetőedző: Majoross Gergely.

DVTK Jegesmedvék: Kiss B. – Leppanen, Kiss-Rusk, Magosi, Galanisz 1, Miskolczi (1) – Ruikka (1), Rantanen, Pavuk (1), Vas 1, Sakaris – Joe, Hajós (1), Kulmala 1, Tóth A. (1) – Köllő, Ritó, Berta, Tóth Gergő – Adorján (kapus). Vezetőedző: Mikael Tisell.

Kiállítások: 12 perc, + 10 perc fegyelmi (Brown), ill. 16 perc + 3×10 perc fegyelmi (Vas, Berta, Tóth A.).

Majoross Gergely: A fő gondolatmenet, amire felfűztük ezt a mérkőzést, hogy ne csináljunk olyat, amit nem tudunk, amit viszont igen, azt mind tegyük meg – ezt sikerült is jégre vinnünk. A hirtelen halál már apróságokon múlott, de mi eszméltünk hamarabb.

Mikael Tisell: Nem kezdtük jól a mérkőzést, de a játék előrehaladtával sikerült egyre jobban játszani. Sajnos sokat hibáztunk a kapu előtt, sok helyzet maradt ki, és ez mindig megbosszulja magát. Gratulálok az ellenfélnek, remekül játszottak ma.



További eredmények:

  • Dunaújvárosi Acélbikák-UTE 4-1 (1-0, 1-0, 2-1)
  • ASC Corona Brasov (román)-Ferencvárosi Torna Club 2-1 (1-0, 0-1, 0-0, 0-0, 1-0) – hosszabbítás után
  • EV Vienna Capitals (osztrák)-Fehérvári Titánok 2-5 (0-1, 1-1, 1-3)

A jégkorong Erste Liga állása:

1. DVTK Jegesmedvék 31 24 2 3 2 120-53 79 pont
2. MAC Budapest 31 18 2 3 8 126-81 61
3. Dunaújvárosi Acélbikák 31 20 – – 11 113-85 60
4. UTE 31 14 4 – 13 101-89 50
5. SC Csíkszereda 31 14 2 3 12 106-99 49
6. Ferencvárosi Torna Club 31 11 2 3 15100-117 40
7. ASC Corona Brasov 32 9 3 4 16 82-96 37
8. Fehérvári Titánok 31 9 4 2 16 94-119 37
9. EV Vienna Capitals 31 1 1 2 27 51-154 7








hirdet�s