A Hősök terén jeleskedett

Akt.:
Jeles Eszter Suttogó Galileo nyergében
Jeles Eszter Suttogó Galileo nyergében - © Fotó: Facebook, Nemzeti Vágta
Nyíregyháza – A nyíregyházi zsokéhölgy a Nemzeti Vágta negyedik helyén végzett Füzér képviseletében.


A nemzetközi futamban Magyarországot képviselő Gönczi Rebeka, a Tiszateleket reprezentáló Tóth Erika és az Ibrány színeiben bejutó Frank Csaba mellett volt még szabolcs-szatmár-beregi érdekeltség a tizenegyedik Nemzeti Vágta döntőjében. A budapesti Hősök terén Nagy Arnold, Temerin lovasa Fantázia nevű lova nyergében vágtatott be elsőként a célba, megelőzve Rózsaszentmárton, Pogány és Füzér zsokéját. Utóbbi nem más, mint a nyíregyházi Jeles Eszter, aki egyetlen másodperccel maradt el a dobogós pozíciótól.

Megtiszteltetésnek érezte

– Annak ellenére, hogy nem lovak mellé születtem, és a családtagjaim közül sem foglalkoznak lovakkal, bennem már a kezdetektől fogva volt valamilyen kötődés irántuk. Négy éves koromban kezdtem el rendszeresen lovagolni, és azóta csak tovább erősödött ez a bizonyos kötelék – révedt a múltba Jeles Eszter. Eszenyi Róbertnél tanult meg lovagolni, ő juttatta el olyan szintre, hogy a kezei alól kikerülve egy versenyistállóban is megállhassa a helyét.

– Eszenyi Róbert közreműködésével kerültem Suták János istállójához, ahol a Kincsem Parkban versenyző telivéreket készítjük fel versenyre. Ennek a világa engem is magával ragadott, és – hála a Suták családnak – tavaly év eleje óta már én is rendszeresen indulok különböző megmérettetéseken.

– Akiktől a lehetőséget kaptam (Balogh Béla és családja), több tehetséges lovat is felkészítenek a Nemzeti Vágtára, és őket keresik meg a települések azzal, hogy képviseljék őket. Így aztán már minden lónak adott volt a helysége, nekem csak az volt kérdéses, hogy melyiknek a nyergében indulhatok el Budapesten. Megtiszteltetés volt, hogy Füzér lovasa lehettem, hisz 2016-ban ez a település nyerte a Nemzeti Vágtát, tavaly pedig a második lett, ezért aztán nagyon örültem, hogy az idén én kaptam meg a bizalmukat.

Elégedett a negyedik hellyel

Jeles Eszter most debütált, tehát teljesen új volt neki a közeg és a mezőny.

— Hihetetlenül boldog vagyok, hogy az első Nemzeti Vágtámon ilyen jó lóval vehettem részt. Suttogó Galileo egészen a döntőig repített, annak ellenére, hogy nem volt könnyű dolgunk a középdöntőben sem, az erejének a maximumát feszegetve küzdött az utolsó futamban is. Szerintem a döntőben elért negyedik hellyel teljesen elégedettek lehetünk, bár bevallom, egy kicsit csalódott voltam még a verseny hevében, hiszen nyerni szerettem volna. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségünk bizonyítani.

– Mostanság az egyetem mellett kevés időm jut a lovakra, még előttem áll a feladat, hogy összeegyeztessem a kettőt. Sajnálom, hogy el kellett hagynom Nyíregyházát és a kedvenceimet, viszont tervezem, hogy az Alagi Tréningközpontba járok ezentúl. A középiskola mellett gyakorlatilag minden szabadidőmet a lovaknál töltöttem, és ez nagyon hiányzik az életemből. De hétvégente, amikor hazamegyek, az első dolgom az, hogy meglátogatom őket.

– Azzal, hogy lett egy kis szabadidőm, nem tudtam még eldönteni, mit is kezdjek vele. Sajnos, Alagon hajnalban tartják a tréningeket, így délutáni elfoglaltságnak mást kell kitalálnom. Amikor épp nem az iskolában ülök, edzeni szeretnék járni azért, hogy formában tartsam magam a hétvégi versenyekig.

LTL