A hódmezővásárhelyi kórház hibázott a mentőben meghalt férfi ügyében

Az első vizsgálat szerint a hódmezővásárhelyi kórház nem a szabályoknak megfelelően látta el a múlt héten a mentőben meghalt mindszenti beteget, így a beteg saját döntése mellett az intézmény is hozzájárult a tragédiához – mondta el a Független Hírügynökségnek a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Gál J. Zoltán hangsúlyozta, hogy az ÁNTSZ által elvégzett első vizsgálat szerint a beteg férfi a szentesi kórházban tudatának teljes birtokában elutasította a kórházi kezelést és saját felelősségére távozott onnan. Miután a férfi otthonának közelében újból rosszul lett, a mentők a hódmezővásárhelyi kórházba szállították a beteget. Mint a vizsgálat kiderítette, ezt helyesen tették, hiszen a helyszín 5 kilométerrel közelebb van Hódmezővásárhelyhez, mint Szenteshez. Hódmezővásárhelyen az Erzsébet Kórház Belgyógyászati Ambulanciáján azonban nem fogadták a beteget arra hivatkozva, hogy ellátása Szenteshez tartozik. A beteget érdemi ellátás nélkül továbbították a szentesi kórházba, aki útközben meghalt.

A kabinetfőnök kiemelte: a vizsgálat szerint tehát egyértelműen megállapítható, hogy a háziorvos, a szentesi kórház, illetve a mentőszolgálat szakszerűen és helyesen járt el az ügyben, ugyanakkor a hódmezővásárhelyi kórház nem a szabályoknak megfelelően látta el a beteget.

Gál J. Zoltán ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy ezek a vonatkozó szabályok nem újak, hiszen a sürgősségi esetekre vonatkozó beutalási rend nem változott április elsejével. A vonatkozó szabályok szerint a kórháznak nem szabadott volna ilyen állapotban ellátás nélkül tovább küldenie a beteget egy orvos nélküli mentővel.
A kabinetfőnök szerint a férfi halálának és az április 1-i egészségügyi változásoknak nincsen közük egymáshoz. Gál J. Zoltán ezért visszautasította Lázás János Hódmezővásárhely fideszes polgármester kiejelentéseit, miszerint a mindszenti férfi az egészségügyi reform első áldozata.

Az ügy konkrét személyi felelősségének tisztázására az Egészségbiztosítási Felügyelet indított részletes, szakmai vizsgálatot.








hirdet�s