A héten dönt a kormány és a Fidesz frakció a költségvetési módosítókról

A Fidesz frakciója kedden kezdi meg a 2011-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványok politikai vitáját, a kormány pedig szerdán tárgyalja a támogatandó indítványokat – jelentette ki hétfőn újságírók előtt Lázár János kormánypárti frakcióvezető.

Kérdésre válaszolva Lázár elmondta: a frakció támogatja a Moszkva tér felújítására közel 4 milliárd forintot átcsoportosító, többek között Tarlós István által jegyzett módosítót. Emellett Varga József indítványát is támogatja a Fidesz frakciócsoportja, amely összesen 825 millió forintot helyezne át jövőre a Költségvetési Tanácstól a cigányság ösztöndíjainak finanszírozására.

Szintén kérdésre válaszolva Lázár János leszögezte: a frakción belül fel sem merült az Országgyűlés bizottsági struktúrájának megváltoztatása, mint ahogyan azt egy hetilap írta vasárnap.
– Független Hírügynökség –

 








hirdetés










hirdet�s