Kettős ünnep ez a mai: egyrészt tisztelgés a 100 éves remekmű előtt, másrészt egy új erőmű kezdete, ami reméljük, újabb 100 évig áll majd és szolgálja céljainkat – mondta Hans-Günter Hogg, az ELMÜ-ÉMÁSZ Társaságcsoport igazgatósági tagja a felsődobszai vízerőmű-fejlesztés tegnapi alapkőletételén. Hangsúlyozta: fontos állomás ez a társaságcsoport életében a megújuló energiaforrások minél nagyobb mértékű felhasználása felé vezető út.
– Jól tudott, hogy a foszilis energiahordozók korlátozot mértékben, míg a megújulú energiahordozók korlátlanul állnak rendelkezésünkre. Éppen ezért kell felhasználni ezeket. Ez a beruházás a társaság első ilyen zöldberuházása. Egy apró dolog csak, de ilyen apró dolgokkal kell kezdeni, hogy az ember elérje a célját. Mi a környezetvédelmet tűztük a zászlónkra; bevezettük a Zöld Tarifát és igyekszünk elősegíteni az elektromobilitást – dolgozunk azon, hogy Budapesten kiépüljön az elektromos töltőhálózat. Ügyfélszolgálatunkon pedig az energiatudatossághoz adunk hasznos tanácsokat ügyfeleinknek – ismertette.
Mint mondta: „Itt állunk a múlt, jelen és a jövő színhelyén. Száz évvel ezelőtt is voltak már olyan előrelátó emberek, aik kellően bátrak voltak, mertek új dolgokba vágni, és az általuk megálmodott beruházás lehetővé tette a villamosenergia-termelést. Mint ahogy mi is merünk beruházni annak érdekében, hogy modernebb energiaszolgáltatás jöjjön létre.”
Felsődobsza 1487-től szerepel ilyen néven az írásos emlékekben, de a településre vonatkozó első írásos emlék 1220-ból származik. A Hernád vizét évszázadok óta hasznosították malmok hajtására, 1911-ben aztán a Bárczay családnak köszönhetően megépült az erőmű, ami a vizet befogva elektromos energiát kezdett termelni. A malmok már rég nem működnek, de a vízerőmű ma is a környék villamos energiaszolgáltató rendszerének része. Köszönjük, hogy az ELMÜ-ÉMÁSZ nem hagyja a feledés homályába veszni és nem zárja be, éppen ellenkezőleg, beruházása részévé teszi, óvja, vigyáz rá, példát mutatva ezzel másoknak is – mondta az alapkőletétel előtt dr. Ódor Ferenc, a térség országgyűlési képviselője.
Demeter Ervin, a megyei kormányhivatal vezetője fontos üzenetnek nevezte, hogy az itteni beruházók optimista emberek. Ide fektetik be a pénzüket és olyan beruházást terveznek, ami a családi költségvetéseket is csökkenthetik. Ezzel pedig lehetőséget adnak az itt élőknek, egy szebb, jobb, emberibb életet megteremtését teszik lehetővé.
Mérföldkő és hagyomány |
| – Mérföldkő ez a Sinergy életében, mert bár 14 milliárd forintnál is többet fektetett be a társaság az elmúlt 12 évben a régióban, de a megújuló energia újdonság – mondta Bercsi Gábor, a beruházást végző leányvállalat ügyvezetője. – Egyben adózhatunk az energiatermelés évszázados hagyományainak. Bár az erőművet többször felújították, javították és bővítették, de a gépházak ma is eredeti formájukban állnak és a két turbina azóta is működik.Az erőmű 200 gigawattóra villamos energiát termel évente, ami mintegy ezer háztartás vilamosenergia-igényének kielégítésére alkalmas.
– A társaság 2004-ben vette át a működtetését. Már akkor megérintett minket a hely szelleme és elkezdtünk terveket szőni. Olyan terveket, amelyekben megőrizhetjük múzeumként, ugyanakkor maximálisan kihasználhatjuk a Hernád adta lehetőségeket. S ma elmondhatjuk, hogy elkezdjük a mintegy 800 millió forintos beruházást, aminek révén közel megduplázzuk a termelő kapacitást, s továbbcsökkentjük a CO2-kibocsátást – hangsúlyozta. A vízerőmű 2013 elős felében kezdi el az üzemszerű működést. |
Vízierőművet fejleszt az ÉMÁSZ Felsődobszán