A ház előtti fára egy mókus tetemét kötötték Miskolcon

Akt.:
A helyszínen készült felvétel
A helyszínen készült felvétel - © Fotó: magánarchívum
Miskolc – A vizsgálat után természetkárosítás miatt bűncselekménynek is minősülhet a botrányos tett.

Morbid képet osztott meg a közösségi hálón egy miskolci ember: „az Aulich Lajos utcán lakó elmebeteg mókust kínoz, majd csendéletet készít a tetemmel a ház bejáratánál. Szerintetek mit lehet csinálni?” – tette fel a kérdést a fotót közlő szerző.

A Miskolci Rend­őrkapitányság vizsgálja az ügy körülményeit.” Dobi Tamás

Jó néhány bejegyzés is született a topikkal kapcsolatban, amelyekben különböző vérmérsékletű kommentelők mondták el véleményüket az esetről, mely a megjegyzések szerint nem egyedi.

Volt, aki a vélt elkövető profilját is posztolta további vérmes megjegyzések kíséretében. Állítják, számos egyéb esetben keltett megbotránkozást a lakókörnyezetében az illető, a szemtanúk szerint több hatósági eljárás is folyik ellene.

Felboncolják a mókust

Feljelentés született az ügyben, Lehoczky Krisztián, a Mályi Természetvédelmi Egyesület elnöke helyszíni videóban rögzítette az esetet, melyen jól látható a fejjel lefelé a farkánál fogva a fához kötözött vörös kis állat.

A rendőrség kérésére a tetemet eljuttatják Debrecenbe hatósági állatorvosi boncolásra, hogy megállapítható-e az állatkínzás vagy természetes halált halt a mókus.

Ha az állatkínzás ténye bizonyítható, természetkárosítás miatt bűncselekménynek is minősül a botrányos tett – mondta el az elnök.

A Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálja az ügy körülményeit, az adatok, szakértői vélemények alapján hoznak majd döntést – tájékoztatott az esettel kapcsolatban Dobi Tamás szóvivő.

ÉM


Dr. Jámbor Adrienn és kutyusa
Miskolc - Az állatkínzás ellen több módon lehet küzdeni, de mindenképpen elkötelezett emberek kellenek hozzá. Dr. Jámbor Adrienn egyetemi oktató jogi úton vette védelmébe a rosszul tartott ebeket, önkéntes tapasztalataiból táplálkozva jutott el az állatok védelméig. A Miskolci Egyetemen több okta...

Nyíregyháza - Elzárásra ítélte a bíróság a férfit, aki baltával ütött a kiskutyára. A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. február 27-én gyorsított eljárásban 45 nap elzárásra ítélte F. F. vádlottat állatkínzás bűntette miatt. A tényállás szerint a vádlott unokatestvérének volt egy 3 hónapos kölyök ...