A három nyolcas

A három nyolcas
© Fotó: Getty Images
Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás – szerintem az is ismeri ezt az örökbecsű sort, aki utálta a Beatricét. De eszükbe is juthat, ha olvasták minap, hogy kísérleteznek a négynapos munkahéttel, ahol négyszer tíz óra a heti penzum, és a hétvége péntekkel kezdődik ily módon. Itt a megyénkben is bevezette egy kisvállalkozó, és sikeresnek mondja. Elégedettebb munkavállalók, növekvő teljesítmény. Kiss László írása.


Ha most Hofi Géza lennék, akkor nyilván azt mondanám rá, hogy a péntekkel kezdődő hétvégét sokan már régen megoldották Magyarországon, tessék kipróbálni némi ügyintézéssel, vagy telefonálgatással péntek délután. Ha kipróbáljuk, a régi-régi mondás, hogy Pesten a hétvége péntek délben kezdődik, igaznak is tűnhet – hiszen le is kell érni a Balcsira még idejében. De nem akarok gyűlölködni – legfeljebb irigykedni egy kicsit –, hiszen ez már csak részben igaz. Az ország nemcsak életmódok, megyék, meg­győződések, politikai nézetek mentén esett darabokra, hanem így, munkahelyileg vizsgálva is. Aki kikapott egy virtigli tőkés kapitalista céget, magyart vagy külföldit, netán egy multit, vagy egy állást az egészségügyben, az robotolhat napestig, pénteken is, és még örülhet, ha valami ravasz trükkel nem húzzák be szombaton is. De azért maradtak még főleg állami, félállami munkaoázisok, ahol nem kell azért megszakadni ma se.

Statisztikák igazolják, hogy – miközben sok a munkanélküli –, aki dolgozik, az baromi sokat robotol az európai átlaghoz képest itthon, a kis Magyarországon. A munkáltatói kizsigerelésnek számos rafinált módja van a hazacipeltetett munkától kezdve a soha be nem írt túlórákon át a kifizetett ugyan, de csak látszólag önként vállalt plusz ügyeleteken és egyebeken át. De ha mindez nem lenne, akkor jövünk mi, magyarok, akik dacos önzésünkben és kaparkodó hajlamunkkal nem akarunk kijönni az istennek se havi száz-százötven nettóból. Megyünk, maszekolunk, a mentőápoló tapétázik, a rendőr kidobóemberkedik, a könyvelő könyvel – csak másnak – vagy takarít, más házat épít, amíg csak hanyatt nem esünk mindannyian felakadt szemmel egy szép tavaszi napon. Ezért nincs nagy fantázia tömeges méretekben ebben a négynapos munkahétben, mert egyrészt amúgy is tízórázik itt a többség feszt heti ötször is. Másrészt meg hát tovább dolgoznánk, mint a kis hörcsögök, a pihenésről itt nem sok szó lenne, csak azoknak, akik már tényleg energiáik és lehetőségeik végét járják.

Érdekes lenne egyszer felmérni pontosan, vajon hányan és hány órákat dolgoznak Magyarországon szégyenteljes bérekért, rabszolgaszerű munkakörökben. Jó, persze mindig ott a döntő érv, hogy nekik legalább van munkájuk, esély hogy feljebb, előrébb lépjenek. Egyszer megkérdezte egy hazánkban nagy gyárakat működtető cég – amúgy örülhetünk, hogy itt vannak és nem másutt – vezérét egy egyetemi rektor, hogy miért nem fizet csak kicsit többet a magyar kezdő szakembereknek. A válasz: this is low budget business. Azaz azért nem, mert pont az olcsó munkaerő miatt vannak itt. És itt megáll a tudomány, nincs jó válasz. Úgy tűnik, nem bírunk el ezzel a helyzettel egyelőre. Ahogy Nagy Feróék dalában is van: hagymát eszek túróval, nem bírok a fúróval.

– Kiss László –








hirdetés