2012.02.11 12:35; Frissítve: 2012.02.11 12:35


A harmadik negyedévben kezdi termelését egy új, magyar csokoládégyár

Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) – Az idén a harmadik negyedévben kezdi meg termékeinek piaci bevezetését a Happy Chocolates Zrt., amely mintegy 1,2 milliárd forintos beruházással “édesipari övezetet” hozott létre a fővárostól 40 kilométerre, Úriban – közölte Torma Veronika, a társaság marketing és kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

A beruházás részben pályázati támogatásból, részben pedig banki finanszírozásból valósult meg. Az Európai Unió 35-50 százalék közötti támogatást biztosított az alapberuházás megvalósításához.

A komplexumban már átadták a 4.000 négyzetméteres üzemcsarnokot, az ezer négyzetméteres irodaházat, valamint egy 240 négyzetméteres inkubátorházat. Utóbbiban a csokoládégyártáshoz szükséges kutatás-fejlesztési feladatok mellett az édesipartól független, ám a környék szempontjából fontos projekteket is végeznek majd, mint például az ivóvíz minőségének ellenőrzését. A területhez kapcsolódó 3-4 ezer négyzetméteres logisztikai bázist nyáron adják át.

Torma Veronika elmondta, hogy a társaság megkezdte a gyártósorok beszerzését, így nyár elején elindulhat a próbagyártás. Az üzem kapacitása napi 50 tonna lesz.

A teljes egészében magyar tulajdonosi körrel rendelkező Happy Chocolates Zrt. célja, hogy a minőségi csokoládégyártás mellett új munkahelyeket teremtsen, és fellendítse a térség gazdasági helyzetét – nyilatkozta a kommunikációs igazgató.

A tervek szerint a társaság a termelés beindításával 100 új munkahelyet teremt.

A Happy Chocolates az idén 1 milliárd forint alatti árbevétellel számol, hosszú távon céljuk a hazai piac teljes csokoládéigényének lefedését követően a sikeres nemzetközi piaci jelenlét.

Torma Veronika elmondta, hogy a meglévő kereskedelmi csatornákon keresztül történő értékesítésen túl terveik között szerepel az ipari park területén belül egy édesipari – csokoládémúzeum megépítése, valamint egy helyi kiskereskedelmi egység megnyitása és egy bemutatóterem létesítése. Saját kereskedelmi lánc kialakítását egyelőre nem tervezik.

- MTI -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Gazdaság
MNB-konferencia: további jelentős forráskivonás várható Magyarországról
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A Magyar Nemzeti Bank várakozásai szerint 2014-ig további jelentős, [...] tovább »
OTP Ingatlanpont: élénkült a kereslet a balatoni ingatlanok iránt
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők [...] tovább »
Gyógyszerészi kamara: veszélyeztetheti a lakossági gyógyszerellátást a Széll Kálmán Terv 2.0
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A gyógyszertárak működését és így a lakossági gyógyszerellátást [...] tovább »
Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt.
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - Új élelmiszeripari vállalat alakult Magyarországon Magyar Ízek [...] tovább »
Közös javaslatot nyújtottak be a mobilszolgáltatók a távközlési adó kapcsán
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone arra kéri az Országgyűlést, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés