A harmadik negyedben hengerelt a Benedek-gárda

Magyarország vs. Ausztrália
Magyarország vs. Ausztrália - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Magyar-ausztrál férfi vízilabda mérkőzést rendeztek kedden a Miskolc-tapolcai strandon.

Benedek Tibor szövetségi kapitány egy nappal korábban kijelölte a kazanyi világbajnokságra utazó keretet, így ilyen szempontból már nem volt tétje a meccsnek. A mieink egyébként rövid időn belül harmadszor csaptak össze az ausztrálokkal, hiszen nem csak az olaszországi Világliga döntőn találkozott egymással a két gárda, a hanem a múlt heti, budapesti Vodafone Kupán is. A magyar együttes az utóbbi időben már nem egy alkalommal játszott Miskolcon, ám azokra az összecsapásokra a fedett dr. Kemény Dénes városi sportuszodában került sor, míg a keddinek a nemrégiben átadott Miskolc-tapolcai strandfürdő versenymedencéje volt a helyszíne. A házigazdáknál egy hiányzó volt, az időközben megbetegedett Varga Dániel, az ideiglenes beugró a válogatottal sokáig készülő ifjúsági világbajnok, Nagy Ádám lett.

Madaras pókhálózás

Yonnger szerezte a mérkőzés első találatát, nagyon tisztán hagyták a mieink a kapu előtt, majd az ellenakcióból védett Stanton French. Centerlehetőség adódott, de Hárai lövését kitornázta a vendégkapus. Előnyből Gór-Nagy egalizát, egy remek bejátszást követően. Campbell távolról lepte meg Nagy V-t, majd az újabb fórt kihagyta a magyar válogatott. Madaras nagyon kipókhálózta a bal felső sarkot, esélye nem volt a vendégek kapusának. Kimaradt helyzetek is színesítették a mérkőzést, nem tudott vezetést szerezni a Benedek-alakulat, mert a játékvezetők kétszer is kontrát fújtak. Összeállt Madarasék védekezése, de nem nagyon ment az előnyök értékesítése.

A második nyolc percet Erdélyi középre tartó lökete nyitotta, de az „auszi” kapus éppen ott posztolt. A mieink kapufáig jutottak, miközben Roach gyűjtötte be harmadik személyi hibáját. A zöld-sárga sapkások bezzeg nem rontottak fórban, harmadszor is előnybe kerültek (2-3). Egy megúszás után Emery bombáját védte bravúrral Nagy V., de kollégája is résen volt a másik oldalon. Power centerben kapott egy nagy passzt, nem is rontott, szükség volt a közönség buzdítására, talán ezt hallotta meg Szívós, aki egy magas lasztit húzott be az ausztrál kapuba. Labdaszerzés után Erdélyit szerelte Campbell szabálytalanul, a büntetőt Vámos értékesítette (4-4). Cotterill a rövid oldalon alkalmatlankodott, az ő szempontukból jól, a negyed utolsó támadási lehetősége a látogatók előtt adódott, de nem lett belőle semmi.

Csodálatos csavarás

A második félidő elején Vámos egalizált, a vendégek csak kapufáig, illetve lehetőségig jutottak, és Nagy V. kezéig. Hárai végre megszerezte az előnyt, Bedő pedig egy remek labdaszerzés után szépen megoldotta az egy az egyes szituációt (7-5). Madaras növelte tovább a különbséget, miután a mieink a lejárt támadóidő és szabálytalanság után visszakapták a labdát és többen voltak a cserekapus, Dennertey ketrece előtt. Erdélyi kapufára küldte a játékszert büntetőből, Hárai pedig csavart egy csodálatosat (9-6).

A befejező negyedben Power pontozódott ki, Erdélyi pedig góllal büntetett. Ekkor, hat perccel a befejezés előtt már úgy nézett ki, hogy a győzelem nem forog veszélyben, főleg úgy, hogy az ausztrálok kezéből kicsúszott a labda fórban. Nagy V. hárította Swift löketét, aztán még egy bombát, fél perc múlva meg egy újabbat. Mind a két fél ügyelt a védekezésre, voltak szerelések, labdaszerzések, lejárt támadóidő, és Campbell-gól. Madaras rosszul célzott, és a sárga-zöldek is elrontották utolsó lehetőségüket.

ÉM-MI


Átadások

Pár héttel ezelőtt Miskolcon árverésre bocsátották a korábbi sikerkapitány, jelenlegi szövetségi elnök, dr. Kemény Dénes kézlenyomatát, amelyet még évekkel ezelőtt „adott” a róla elnevezett létesítménynél. A tenyérlenyomat 300 000 forintos licittel a Zip’s Technologies Kft-é lett, a szervezők az összeget a B.-A.-Z. megyei Egyetemi Oktató Kórház Gyermek-egészségügyi Központjának ajánlották fel. Ugyancsak ekkor történt, hogy átadták az aranyérmet és a kupát az OB I/B 2014/2015-ös sorozata bajnokának, a PannErgy-MVLC-nek.

JEGYZŐKÖNYV

Magyarország – Ausztrália

10-7 (2-2, 2-3, 5-1, 1-1)

Miskolc, 700 néző. V.: Daniel, Molnár.


Magyarország: Nagy V. – Gór-Nagy (1), Madaras (2), Hosnyánszky (-), Szívós (1), Varga D. (-), Hárai (2). Csere: Decker (k), Erdélyi (1), Vámos (2), Angyal (-), Nagy Á. (-), Bedő (1). Szövetségi kapitány: Benedek Tibor.

Ausztrália: Stanton French – Campbell (3), Ford (-), Gilchhrist (-), Roach (-), Yonnger (2), Swift (-). Csere: Dennertey (k), Cotterill (1), Power (1), Martin (), Howden (), Emery (). Szövetségi kapitány: Elvis Fatovic.


Gól/emberelőny: 2/8, illetve 4/11.

Ötméteresek: 1/2, illetve 0.


Benedek Tibor: – Az első félidőben tompák voltunk, ha tudnám az okát, akkor nyilván nem lettünk volna azok. A szünet után azonban már egyre több olyan elemet mutattunk be, amely ránk jellemző. A lefordulások és a helyzetkihasználás ekkor már rendben volt, és végül is simán nyertük meg ezt a hasznos mérkőzést.

Elvis Fatovic: – Az első félidőben nagyon hatásosan vízilabdáztunk, gólokat tudtunk szerzni. A harmadik negyedben nem tudtuk megbontani úgy a magyarok védekezését, mint korábban, ezért fordított a hazai csapat. Jó meccs volt, gratulálok a magyar válogatottnak a győzelemhez.



Sporthírek