A Harmadik Kor Egyeteme Miskolcon

Az előadássorozat első napján
Az előadássorozat első napján - © Fotó: police.hu
Miskolc – A megelőzésre és a tájékoztatásra helyezi az három etapból álló előadássorozat a hangsúlyt, amit rendőrök tartanak miskolci szépkorúaknak.

A Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány szervezésében „A legkisebb ellenállás – bűnmegelőzés a szépkorúak körében” címmel a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával indított pályázat keretén belül 2016. április 4-én bűnmegelőzési tájékoztatót tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársa Miskolcon, a Martin-kertvárosi Nyugdíjas Klubban.

Megelőzés és tájékoztatás az első előadáson | Fotó: police.hu

A három előadásból álló sorozat első napján Hoppa Sándor r. őrnagy a Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály főelőadója tartott ismertetőt, többek között az aktuális bűnügyi helyzetről, a korosztályt érintő bűnelkövetésekről, azok módszereiről, illetve azok kivédéséről.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés