A halált választotta a szenvedés helyett a nyíregyházi néni

Több mint tizenöt méter magasból zuhant alá
Több mint tizenöt méter magasból zuhant alá - © Illusztráció: Google Street View
Nyíregyháza – Kizuhant egy asszony egy jósavárosi ház hatodik emeletéről szombaton, késő délután és életét vesztette – kaptuk a hírt nem sokkal az eset után. A rettenetes tragédiának szemtanúi is voltak, bár többen már csak a garázsokhoz vezető lezárt utat és a megérkező fehér furgont látva döbbentek rá, valami szörnyűség történhetett.

Hétfőn, ottjártunkkor a hatodik emeleten egyedül egy ajtó tárult fel a csengetésünkre, s az első látásra szimpatikus idős úrról mindjárt ki is derült, hogy ő az áldozat férje. Egyáltalán nem volt elutasító, s egy rövid beszélgetés után arra is rábólintott, hogy – bármilyen nehéz is ez – tájékoztassuk olvasóinkat a részletekről.

Feltűnt, hogy nagy a csend

Megtudtuk, hogy a 76 esztendős néni régóta betegeskedett. A ’90-es évek vége felé sztrókot kapott, s időközben cukorbeteg is lett. Ahogy teltek az évek, a betegsége egyre jobban kínozta, s arról panaszkodott, hogy nagyon szenved, szinte mindene fáj.

– Az utóbbi években már nem volt önmaga, időnként az se tudta, hogy milyen nap van – mesélte a megtört tekintetű férj, aki egy percig se palástolta, hogy valójában öngyilkosság történt. – Semmi nem utalt rá, hogy mire készül, bár korábban többször is említette, hogy csinál magával valamit. De akkor, közvetlenül előtte nem panaszkodott. Én a szobába mentem, hogy megnézzem a futballmeccset, s egy idő után feltűnt, hogy nagy a csend. Keresni kezdtem a feleségemet, de nem találtam sehol, s akkor vettem észre a hokedlit az egyik ablak alatt – sorolta a szörnyű szombat délután dermesztő részleteit. A bácsi elmondta azt is, hogy 55 éve voltak házasok, és csak egy évvel idősebb a néninél. Három gyermeket neveltek fel szeretetben, mindhárom Nyíregyházán él.

Az autó volánja mögött

Távozáskor még szóba elegyedtünk néhány szomszéddal, s lassanként a puzzle újabb darabjai is előkerültek.

Volt, aki egy szemközti lakásból látta az esetet s nagyot kiáltott rémületében, amikor felismerte, hogy nem csak egy ruhadarab zuhan alá.

– Egy Ószőlő utcai lakótól tudom – sorolta egy közeli ismerős –, hogy éppen arra sétált, s tanúja volt a tragédiának. Egy másik lakó pedig valami furát látott egy pillanatra az ablaka előtt. Mintha emberi kéz jelent volna meg, majd gyorsan el is hessegette magától a gondolatot: bizonyára egy madár lehetett.

Az elhunyt hölgy korábban még személygépkocsit is vezetett. Állítólag akkor eszmélt rá, hogy mennyire beteg, amikor az ordibáló, integető autósokat és járművezetőket látva világossá vált számára, hogy éppen szembe megy a forgalommal…

MJ


Szerették a lakótársak

Az idős házaspárt sokan szerették, mindenki csak jót tudott mondani róluk, akiket megkérdeztünk. A néni tiszta pillanataiban gyakran etette a ház körüli kóbor macskákat, a bácsi pedig mindenkivel nagyon segítőkész volt és közvetlen. Szívesen intézte mások ügyeit, ha arra volt szükség, még a tragédia után is megpróbálta elajándékozni a felesége cukorbetegségére kapott gyógyszereit, tudva, hogy ki az, aki ugyanilyet használ.


Figyeljünk önmagunkra és a környezetünkben élőkre! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!