A hagyományokat éltették

A hagyományokat éltették
Az előző kétévi kegyességükből ugyan visszavettek az égiek, a zenés ébresztõhöz “csatlakozó” reggeli esőcseppek után azonban napközben, ha borongós is, de száraz idő fogadta a III. Nádudvar Napja a Hagyományok Jegyében címet viselő rendezvény résztvevőit, látogatóit szombaton.

Korcsmáros Sándor polgármester megnyitóbeszéde után – amelyben külön köszöntötte a lengyel testvérváros, Urzedow küldöttségének tagjait is – Arnóth Sándor és Csontos János országgyűlési képviselõk mondtak rövid beszédet. Majd bemutatta legújabb műsorát a Napsugár Mazsorett csoport és a Szociális Szolgáltató Központ Klubja. a nap folyamán többször is játszott térzenét az Orosházi Fúvószenekar.

Kézművesek, fogatok

A Kézmûvesek utcájában, helyi és megyei népmûvészek: fazekasok, mézeskalács-készítő, kulacskészítők, kalapos, kovács, bőrös, késes, csuhéműves rézműves munkái mellett a helyi Népi Kismesterségek, Szolgáltató Mesterségek Szakiskolájának mesterei és tanítványai is bemutatót tartottak.Magával ragadó illatok jelezték a hagyományos tájjellegû, népi ételek készítésének, mint a slambuc helyét.

A hagyományos szüreti szekeres felvonulás sem maradhatott el a Nádudvar Turizmusáért Egyesület közremûködésével. Délután a helyi amatõr mûvészeti csoportok közül színpadra lépett a Kéknefelejcs citera együttes a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Fehér Rózsa énekkara, az Õszirózsa Nyugdíjasklub, a művészeti iskola drámatagozata. valamint a szakiskola tanulói. Zárásként a debreceni Hajdú táncegyüttes és a Szeredás Népzenei Együttes bemutatta az “Arra van egy kõhíd rakva…” címû hajdúsági mûsorát.

Kulacskészítők, kalapos, kovács, bőrös, késes, csuhéműves rézműves munkái mellett a helyi Népi Kismesterségek, Szolgáltató Mesterségek Szakiskolájának mesterei és tanítványai is bemutatót tartottak.

Magával ragadó illatok jelezték a hagyományos tájjellegû, népi ételek készítésének, mint a slambuc helyét. A hagyományos szüreti szekeres felvonulás sem maradhatott el a Nádudvar Turizmusáért Egyesület közremûködésével. Délután a helyi amatõr mûvészeti csoportok közül színpadra lépett a Kéknefelejcs citera együttes a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Fehér Rózsa énekkara, az Õszirózsa Nyugdíjasklub, a művészeti iskola drámatagozata. valamint a szakiskola tanulói. Zárásként a debreceni Hajdú táncegyüttes és a Szeredás Népzenei Együttes bemutatta az “Arra van egy kõhíd rakva…” címû hajdúsági mûsorát.

Kapcsolódva

Előző nap regionális népművészeti kiállítás nyílt három megye alkotóinak míves munkáiból, valamint szintén a városnaphoz kapcsolódva a zenei világnap alkalmából ünnepi hangverseny és rock koncertet rendeztek a művelődési házban. Szombaton délben az Életet az Éveknek Nyugdíjasklub emléksétát szervezett az elhunyt tagok sírjaihoz, s kitűzött rózsaszín  szalaggal jelezték, hogy  egyúttal az országos “Sétáljunk együtt a nőkért!” programot is magukénak érzik. Ekkor rendzeték az első motorsösszejövetelt is, amely egy baleset és a zaj miatt vegyes érzelmeket váltott ki a közönségből.

ML








hirdet�s