A győzelemért játszik vasárnap a Steelers

A Steelers Budapesten bizonyíthat
A Steelers Budapesten bizonyíthat - © Fotó: Vajda János
Miskolc, Budapest – Vasárnap 17 órától Budapesten rendezik a XI. Hungarian Bowlt, a hazai amerikaifoci-­döntőt.

A BVSC-stadionban sorra kerülő finálé egyik résztvevője a Miskolc Steelers lesz, a másik pedig a Budapest Cowbells – a borsodiak az elődöntőben a Eger Heroes csapatán verekedték keresztül magukat (39-32), míg a fővárosiak a Nyíregyháza Tigersen (24-7). Az „acélosok” történetük során először jutottak be az aranycsatába a legmagasabb osztályban, igaz, korábban már szereztek egy első (2010, divízió II) és egy második helyezést (2014, divízió I).

Erős kerettel

A klub keddre szervezett, eseményt felvezető sajtótájékoztatóján Nádi Gyula alelnök úgy fogalmazott: „Az elődöntőben sikerült azt a bizonyos falat áttörnie a csapatnak, bízunk benne, hogy ezt a döntőben is véghez viszik a játékosok.”

Száraz Zsolt, a Steelers vezetőedzője az alábbiakat mondta:

– Ha már eddig eljutottunk, akkor szeretnénk a lehető legjobban játszani és megnyerni a sorozatot, ami végül is a sport lényege – szögezte le a szakember. – Tíz éve elkezdtünk valamit, s akkor úgy gondoltuk, egyszer, talán, eljuthatunk a csúcsra, most itt vagyunk előtte. A magyarországi amerikai futball történetében mi leszünk az első döntős vidéki csapat, ezt már nem veszi el tőlünk senki. Év közben volt néhány változás a csapatban, de úgy gondolom, egy nagyon erős kerettel fogunk felvonulni Budapesten. A bajnokságban eddig megvívott meccseink kivétel nélkül szorosak voltak, de az utolsó pillanatokban ezek mindig a mi oldalunkra dőltek el, ez azért jelez valamit, azt nyilván nem, hogy nem kell majd megküzdenünk minden egyes méterért.

Nagy élmény lesz

A miskolciak irányítója az ukrán származású, de a magyar felnőtt válogatottban már pályára lépett Vasyl Jordan úgy kezdte, hogy „Jó napot kívánok, magyarul nem vagyok olyan ügyes, ezért angolul nyilatkoznék”, majd így hangoztak szavai: „Ez a harmadik évem a Steelersnél. Még a divízió I-ben kezdtük, évről évre javultunk és most eljutottunk egészen a döntőig. Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy megmutassuk, mit tudunk, hogy tudunk harcolni, s hogy egy jó csapat vagyunk. A képlet egyszerű: koncentrálni kell száz százalékig, s akkor annak meglesz az eredménye.” Az egyesült államokbeli elkapó, Troy Rice is az eddigi mérkőzések pozitív végjátékait emelte ki, illetve azt, hogy a csapat fiataljainak nagy élményt fog nyújtani a sok, várhatóan 4–5 ezer szurkoló.

Az iskolában is

A tájékoztatót tartók legfiatalabb tagja a mindössze 17 esztendős Jónás Máté volt, aki azzal a kiváló statisztikai adattal büszkélkedik, hogy az ő neve mellett áll a legtöbb interception (szerzett labda).

– Nagy élmény számomra, hogy a legmagasabb ligában, a HFL-ben játszhatok és az is, hogy ezt a bizonyos listát vezetem – hangsúlyozta az ifjú tehetség. – Nagyon nehéz volt az Eger elleni elődöntő, természetesen örülök annak, hogy bejutottunk a fináléba, ahol több ezer néző előtt nyerni akarunk. Az iskolában is vannak feladataim, de minden lehetőséget megragadok, mindent megteszek azért, hogy vasárnap a legjobb formát hozzam.

Aki nem tud elmenni a helyszínre, de érdekli, az a DigiSport2 csatornán 16.45-től követheti az eseményeket.

Molnár István


Steelers-múlt

Közel 11 éve, hogy miskolci fiatalok elkezdték szervezett keretek között művelni a sportágat a Miskolc-Szirmai futballpályán. 2005. október 4-én lapunk is meglátogatta az ott edzegető fiatalokat, részben azért, mert beszállt a lelkes csapat tréningjébe az ismert médiaszemélyiség, a Budapest Wolves akkori játékosa, Árpa Attila is. Miskolci Amerikai Futball és Szabadidő Sport Egyesület 2006. május 4-én alakult meg.








hirdetés