A győzelembe menekülne az MKC

Akt.:
Szepesi (középen) góljaira is nagy szüksége lenne ma a Mezőkövesdnek
Szepesi (középen) góljaira is nagy szüksége lenne ma a Mezőkövesdnek - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Szombaton este hazai pályán fontos mérkőzést játszik a Mezőkövesdi KC férfi kézilabdacsapata.

Az NB I-es férfi kézilabda-bajnokság 9. fordulójának keretében a mezőkövesdi városi sportcsarnokban 18 órakor kezdik a Mezőkövesdi KC – Orosházi FKSE-LINAMAR találkozót. A táblázat „siralmas” képet fest a hazaiak szempontjából, hiszen a matyóvárosiak 2 ponttal sereghajtók, míg a Békés megyeiek 4 egységgel a 12. helyen tanyáznak. Az alsóházi rangadót nagy várakozás előzi meg, mindkét alakulat vágyik a sikerre.

Nincs más választás

– Számunkra már csak a siker elfogadható, hiszen helyzetünk minden, csak nem ró­zsás – mondta Molnár Ferenc, a kövesdiek vezetőedzője. – Egész héten ennek szellemében dolgoztunk és edzéseinken a korábbi hibák kijavítására törekedtünk. Az a legfontosabb dolgunk, hogy stabilizáljuk védőmunkánkat, erre energiát és időt nem kímélve összpontosítottunk. Ugyanis többször kaptunk harminc vagy még több gólt, ez mérhetetlenül sok, pontokat általában csak akkor lehet az NB I-ben szerezni, ha 20-25-nél többször nem rezdül a hálónk. Ligakupa diadaljaink hatására egységesebbé váltunk, erősödtünk és hiszünk önmagunkban, az elvégzett edzésmennyiségben.

A trénernek megemlítettük, hogy vendégként eredményesebbek, mint saját otthonukban, mire a vezetőedző így felelt:

– Igen, ez így van és a tendencia felfájást okoz nekünk. Idegenben azért teljesítünk jobban, mert saját közönségünk előtt a fiúk görcsösen akarnak és ez a görcs köt béklyót a lábukra. A mindenáron való bizonyítási vágy eddig sajnos – egy kivételtől eltekintve – blokkolta a figyelmünket, megbénította az izmainkat, de ez szombaton este tényleg nem következhet be – az ellenkezőjére gondolni sem merünk.

Többórás tévézés

Molnár Ferenctől ezután azt kértük, hogy árulja el azokat a szakmai fogásokat, amelyek segítségével két vállra fektethetik az Orosházi KFSE-t.

– A fiúk megkapták a védekezést és a támadást érintő taktikai utasításokat is – folytatta Molnár Ferenc. – Jól ismerjük soros ellenfelünket, őket érintően bőven vannak személyes tapasztalataink, mégsem bíztunk semmit a véletlenre. Gyorsan akarunk játszani, szeretnénk lerohanásos támadásokat vezetni, természetesen sikeres befejezésekkel. Nagyon fontos lesz a megfelelő visszarendeződés, továbbá a ziccerek értékesítése, hiszen ezen a téren is akadtak gondjaink. Többórás videoelemzésekkel készülünk fel az Orosházából: összevágtuk az anyagokat, kikockáztuk a fontosabb momentumokat, tapasztalatainkat személyekre bontottuk le. A „tévézés” közben a keret tagjai engem hallgattak, de ők maguk is közbeszólhattak annak elősegítése érdekében, hogy szombat estére minél több információt raktározzanak el a látottakból. Néhány dolgot konkrétan is megemlíthetek: jó tudni vagy megjegyezni, hogy általában hová céloznak az átlövők, miképpen állnak a büntetőhöz a kapusok, melyik sarkot célozzák meg, ha ők jutnak heteshez és így tovább.

Újság az MKC háza táján, hogy egy balkezes, így a jobbszélső és a jobbátlövő posztján bevethető idegenlégióst teszteltek a héten, a sportoló nevét azonban Molnár Ferenc nem akarta megnevezni, mondván: ennek csak akkor jön el az ideje, ha leigazolják. Ami pedig keretüket illeti: Nagy N. kisebb sérüléssel bajlódik és csak szombat estére derül ki, hogy vállalhatja-e a játékot.

– Kolodzey Tamás –


A férfi kézilabda NB I állása

1. Telekom Veszprém 13 12 – 1 412-294 24

2. MOL-Pick Szeged 9 9 – – 303-198 18

3. Grundfos Tatabánya KC 9 7 – 2 237-217 14

4. Csurgói KK 8 6 1 1 220-185 13

5. CYEB Budakalász 8 4 – 4 191-201 8

6. B. Braun Gyöngyös 8 4 – 4 196-211 8

7. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 225-224 7

8. Ceglédi KKSE 8 3 1 4 179-204 7

9. Váci KSE 8 3 – 5 199-208 6

10. Eger SBS Eszterházy 8 3 – 5 168-197 6

11. Sport36-Komló 10 2 2 6 230-280 6

12. Orosházi FKSE-Linamar 8 2 – 6 203-232 4

13. Balmazújvárosi KK 10 1 1 8 225-285 3

14. Mezőkövesdi KC 10 1 – 9 249-301 2


A véradók ingyen nézhetik meg az MKC meccsét

A véradók ingyen nézhetik meg az MKC meccsét

Mezőkövesd – Szombaton délután véradást szervez a mezőkövesdi városi sportcsarnokban a Mezőkövesdi Kézilabda Club és a Vöröskereszt helyi szervezete. A jótékony célú eseményre ötven személyt várnak.









hirdet�s