A gyémánt már ott van a torkukban

Akt.:
Közös szelfi a szerkesztőségben
Közös szelfi a szerkesztőségben - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A feltörekvő, ifjú generáció számára hatalmas lehetőség a Musical és Miskolc Gála.

Szeptember végén ismét együtt láthatjuk-hallhatjuk egy színpadon a fiatal, sokszor még gyermekkorú tehetségeket, és a már befutott, elismert művészeket. Hatodik alkalommal rendezik meg ­ősszel a Művészetek Házában a Musical és Miskolc Gálát, melynek ötletgazdája és művészeti vezetője Cselepák Balázs színész-énekes, állandó fellépője pedig Jancsó Dóra színművész. Ők voltak szerkesztőségünk vendégei a napokban, hogy a gáláról meséljenek. Mindketten határozottan állították, a próbák alatt nemcsak az ifjú tehetségek tanulnak a művészektől, hanem ez fordítva is igaz.

Tehetséggondozás is

Jancsó Dóra úgy fogalmazott, a gála szervezését rendkívül fontos munkának tartja, aminek az alapja az a barátság, ami a szervezőkkel összeköti.

– Balázzsal régóta dolgozunk együtt, ami évekkel ezelőtt, a Miskolci Nemzeti Színházban kezdődött. Sok közös fellépésen vagyunk túl, és amikor először mesélt a Musical és Miskolcról, majd felkért, hogy legyek a gála fellépője, örömmel vállaltam. Természetesen nemcsak a fellépésről szól ez a munka, hanem a gyerekek és a szárnyaikat bontogató fiatalok tanításáról is. Ez az előadás hiánypótló szerepet tölt be a városban, ha a musical műfajára gondolok. Szeretik és igényük van rá az itt élő embereknek. A próbafolyamat végére egy olyan produkciót tudunk összeállítani, ami bárhol megállná a helyét az országban. A gálának emellett pedig tehetséggondozó szerepe is van, és fontos a fiatalok további fejlődése szempontjából – jelezte Jancsó Dóra, úgy folytatva –, a gyerekeket sok mindenre meg kell tanítani, de ez jó, ez így van rendjén, ettől izgalmas. A gálát megelőző versenyen és a táborban már felmérhető, hogy ki milyen szinten áll az éneklésben, a színpadi jelenlétben és mozgásban. Lehetőség van arra is, hogy felmérjük, melyik gyereknek mi az erőssége, esetleg a gyengéje. Ezután jöhet a dalválasztás, majd kezdődik a felkészülés.

Hatalmas élmény

Jancsó Dóra kiemelte: „büszkék lehetünk a Miskolcon és környékén élő gyerekekre, fiatalokra, hiszen nagyon sok tehetséget találhatunk közöttük. Vannak egészen fiatalok, 6-7 évesek, akiknek a torkában már ott van a gyémánt, de még sok segítségre van szükségük. Fellépnek azok a huszonéves tehetségek is, akik mögött már picit több tudás és tapasztalat áll”.

– Hatalmas élmény velük együtt dolgozni, mert rendkívül lelkesek, és amikor közösen készülünk, próbálunk a gálára, már akkor látható, hogy óriási sikere lesz a produkciónak. Négy évvel ezelőtt Czelláth Pannával a közös dalunk meglepetés volt, amit Balázsnak szántunk, és az utolsó pillanatig titok volt számára, aztán hatalmas sikere lett a közönség körében is. Kiemelném, hogy a fiatalokat nem színészmesterségre oktatjuk, hanem a színpadon való létezés legalapvetőbb szabályaira, mert az első lépésekhez ennyi elég. A legfontosabb, hogy teljesen fel tudjanak szabadulni, és a maximumot tudják megmutatni magukból abban a feladatban, amit kaptak. A színészet egyébként is egy olyan pálya, ahol életük végéig tapasztalnak és tanulnak a művészek – jegyzi meg Jancsó Dóra.

Bemutatkozhatnak

Cselepák Balázst a Musical és Miskolc születéséről kérdeztük. Mint mondta, a legfőbb célja az volt, hogy fellépési lehetőséget biztosítson az ifjú, feltörekvő generációnak.

– Amikor én voltam fiatal, nem rendeztek hasonló gálákat, nem tudtak hol bemutatkozni a fiatalok. Arra gondoltam, hogy ezt a lehetőséget biztosítani kell. Az ötletet egyébként Kamarás Máténak köszönhetem, aki a gála fővédnöke. Ő volt az, aki annak idején meglátta bennem a tehetséget, és felléphettem vele a Művészetek Házában. Számomra ez óriási dopping volt, és hatalmas erőt adott a további küzdelmekhez – idézte fel Cselepák Balázs.

Megtudtuk tőle azt is, hogy épül fel a tehetségkutatás folyamata.

– Az egész program mögött a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány áll, amelynek én vagyok a művészeti vezetője. Tavasszal rendezzük a Hangok Varázsa tehetségkutató versenyt. A győztesek és a legtehetségesebb gyerekek, fiatalok jutalma, hogy felléphetnek a Musical és Miskolc Gálán. Az idén először tábort is rendeztünk számukra, a Hangok Varázsa Musical tábort, ahol az előadó-­művészethez értő „tanárok” foglalkoztak velük, többek között én is. A gyerekektől kaptuk a leghitelesebb ­visszajelzést, akik a tábor végén azt kérdezték, mikor lesz a következő. Egy hátrányos helyzetű kisfiú pedig úgy fogalmazott az utolsó nap, hogy ő még soha életében nem kapott ­annyi segítséget, mint a táborban. A közösen töltött hét végére a 25-30 gyerek előadott egy kis műsort, ami olyan jól sikerült, hogy azt mondtam, akkor ez lesz a gála nyitánya – sorolja ­Cselepák Balázs.

Élmény és feladat

Hozzáteszi: „Biztos vagyok benne, hogy minden fiatal hatalmas élményhez jut a gálán, de az élmény mellett természetesen feladatok is várnak rájuk, hiszen nem rendelkeznek akkora repertoárral és tapasztalattal, mint a fellépő művészek. Az idei előadás különlegessége lesz, hogy Kamarás Máté is fellép. Őt az elmúlt két évben nélkülöznünk kellett, mert elfoglaltsága miatt nem tudott hazajönni Miskolcra. Egyébként minden fellépő művészünk tősgyökeres miskolci. Jurák Lili pedig nemrég még ifjú tehetségként állt színpadra, most pedig már befutott művészként”.

Hegyi Erika


A gáláról

Musical és Miskolc Gála

Időpont: szeptember 29. 19.00

Helyszín: Művészetek Háza, Miskolc

Fellépő művészek: Kamarás Máté, Vágó Zsuzsi, Veréb Tamás, Jancsó Dóra, Cselepák Balázs, Jurák Lili, Csiszár István

Fellépő ifjú tehetségek: Handa Eszter, Bliszkó Bianka, Köszörűs Sára, Kerekes Dorina Petra, Keresztfalvi Bence, Bereczki Tünde

Tánc: Harc és Táncművészet S. E. Show Tánc Szakosztály