2012.02.7 16:15; Frissítve: 2012.02.7 16:15


A Gödöllő lesz a Vasút ellenfele a negyeddöntőben

A Gödöllő lesz a Vasút ellenfele a negyeddöntőben
Tíz csapat számára már véget ért az alapszakasz a női röplabda NB I-ben.

A múlt vasárnap lejátszották a női röplabda NB I alapszakaszának utolsó, 22. fordulóját. Igaz, a hóhelyzet miatt nem kompletten, ugyanis egy mérkőzést nem tudtak megrendezni, így még nincs hivatalos alapszakasz végeredmény. Tíz együttes számára azonban már befejeződött a rájátszás előtti élet, köztük van az Albrecht-Miskolci VSC-MISI gárdája is. A vasutasak a tabellából még hiányzó egyetlen meccs eredményétől függetlenül az 5. helyen zártak. Ez a pozíció pedig a rájátszásban eggyel rosszabb, vagyis 6. helyet ér, ugyanis az alapszakaszban nem vett részt, de a rájátszásra már csatlakozik a mezőnyhöz, az eddig a Közép-európai Ligában szerepelt Vasas Óbuda együttese, és ők kapják az egyes sorszámot, emiatt az alapszakasz küzdelmeiben elért egyes helyezések eggyel nagyobb sorszámot érnek. És, hogy mi ennek a sorszámosdinak a jelentősége? Az, hogy ez alapján állítják párba a csapatokat a negyeddöntőben (1-8, 2-7, 3-6, 4-5), ez pedig azt jelenti, hogy a Vasút 6-os sorszámmal a TEVA-Gödöllői RC csapatával csatázik a három nyert meccsig tartó negyeddöntőben, ami két hét múlva kezdődik.

Egy nap pihenő

– Hiába van ilyen hosszúnak tűnő szünet, aminek az oka az, hogy a jövő héten rendezik meg a Magyar Kupa négyes döntőjét, csak egy nap pihenőt, a hétfőt kapták meg a játékosok, keddtől tulajdonképpen a Gödöllő ellni negyeddöntőre készülünk – mondta Toma Sándor, az Albrecht-Miskolci VSC-MISI edzője.

Arra a kérdésre, hogy mivel töltik ezt az időszakot, a következőket mondta a miskolci zöld-fehérek trénere:

– Edzésekkel, és reményeink szerint néhány meccsel. Szóba jött, hogy a Békéscsabával megmérkőzünk a szünetben, ha el tudnak jönni hozzánk, és lehet, hogy valamelyik fővárosi csapathoz mi is elutazunk, illetve az is felvetődött, hogy itt Miskolcon, összehozunk egy mini tornát. De mindez még képlékeny, az ellenfelek még nem biztosak, de a cél az, hogy meccsek is legyenek, ne csak edzések.

A párharcról

A negyeddöntőbeli ellenféllel szemben, az alapszakaszban a hazai meccsét a Vasút 3:1-re megnyerte, Gödöllőn viszont három szettben kikapott.

– Igen, október középén sikerült őket legyőzni, akkor még tartott az a fizikai erőállapot, amit a nyári, napi két edzésekkel szereztek meg a lányok – mondta Toma Sándor. – De mivel szeptembertől, az iskolai időszak kezdetétől már csak napi egy foglalkozást tudunk tartani, ez az erő elfogyott az év végére. Ezt kellene most visszapótolni. Remélem lesz alkalmunk a következő napokban napi két tréning beiktatására, mert nagyon kellene a kondi a rájátszásra. Már csak azért is, mert a Gödöllő, a napi két edzéseivel elég szépen összeállt. De azért nem verhetetlenek. Nekünk a párharcban arra kell koncentrálnunk, hogy szettet tudjunk ellenük nyerni, mert ha ez sikerül, akkor igazolást nyerhet, hogy van keresnivalónk.


Negyeddöntő menetrend

Február 24. (péntek): TEVA-Gödöllői RC – Albrecht-Miskolci VSC-MISI (Gödöllő)
Február 26. (vasárnap): Albrecht-Miskolci VSC-MISI – TEVA-Gödöllői RC (Miskolc)
Február 28. (kedd): TEVA-Gödöllői RC – Albrecht-Miskolci VSC-MISI (Gödöllő)
Március 1. (csütörtök): Albrecht-Miskolci VSC-MISI – TEVA-Gödöllői RC (Miskolc) – ha szükséges
Március 3. (szombat): TEVA-Gödöllői RC – Albrecht-Miskolci VSC-MISI (Gödöllő) – ha szükséges

A női röplabda NB I állása

3:0 3:1 3:2 2:3 1:3 0:3

1. Budapest SE-FKF 22 16 1 4 – 1 – 64:12 59
2. TEVA Gödöllői RC 22 15 3 1 1 1 1 60:14 57
3. Békéscsabai RSE 21 12 4 – 2 2 1 54:19 50
4. Újpesti TE 22 9 5 1 3 4 – 55:28 47
5. Albrecht-MVSC-MISI 22 6 6 3 2 – 5 49:33 44
6. Aluprof-TF Budapest VT 22 7 3 1 1 4 6 39:38 33
7. Szolnoki Főiskola RKSI 21 5 3 3 1 1 8 36:39 31
8. BITT Kaposvár 22 5 2 2 2 2 9 33:45 27
9. Veszprémi ESC 22 2 2 2 4 3 9 29:54 20
10. Budai XI. SE 22 3 2 – 1 6 10 23:53 16
11. Palota RSC 22 1 – 1 1 4 15 12:62 6
12. Tatabányai Volán SE 22 – - 1 1 3 17 8:65 3

A 3:0-ra és 3:1-re megnyert mérkőzésekért a győztes csapat 3 pontot kap (a vesztesnek nem jár pont), míg a 3:2-re végződő találkozókon a győztes 2 pontot kap, a vesztes pedig 1 pontot.
A Békéscsabai RSE – Szolnoki Főiskola RKSI mérkőzést később játsszák.


<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Potyogtak a gólok a hétközi fordulóban
A labdarúgó megyei I. osztály 29. fordulóját rendezték meg szerdán. tovább »
Mű- és toronyugró Eb – Kormos 16., Reisinger 18. toronyugrásban
Eindhoven, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kormos Villő a 16., Reisinger Zsófia pedig a 18. helyen zárta a női [...] tovább »
Borsodi éremeső Ózdon
Ózd - Tizenhárom egyesület, száznegyven fiatal úszótehetsége vett részt Ózdon a Hagyományőrző emlékversenyen. tovább »
Bükfürdő specialista
Miskolc - Miskolci sikert hozott a magyar ralibajnokság első futama. tovább »
Magyar válogatott – Több újoncot avathat Egervári Sándor
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kijelölte 22 fős keretét Egervári Sándor, a magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés