A globalizáció és a nemzeti identitás viszonyával foglakozik idén a Tokaji Írótábor

Budapest, 2015. augusztus 9., vasárnap (MTI) – A globalizáció és a nemzeti identitás megőrzésének lehetősége a napokban sorra kerülő Tokaji Írótábor központi témája – ismertette Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

Több mint negyven előadó és számos civil érdeklődő részvételével vitatják meg a felmerülő kérdéseket, lesz több munkacsoport, így például filozófiai, határon túli, nyelvi. A tábor vendége lesz többek között Jókai Anna író, Balázs Géza nyelvész és Hoppál Mihály néprajzkutató – ismertette.

A kísérő rendezvények részben fiatal alkotókat mutatnak be, részben évfordulókhoz kapcsolódnak. Megemlékeznek Nagy László születésének 90. és Németh László halálának 40. évfordulójáról.

Az írószövetség elnöke elmondta: 1972-ben indult a Tokaji Írótábor, 1987-ben elmaradt, a rendszerváltás időszakában pedig jelentősen átalakult.

Írótábor többféle lehet: van amelyik amatőrök képzésre koncentrál, és van amelyik inkább a jelentős közérdeklődésre számot tartó közéleti, kulturális kérdések megvitatására. A tokaji rendezvény az utóbbiak közé tartozik – mondta Szentmártoni János.

A rendszerváltást követően átalakult a költők, írók közéleti szerepe, a felgyorsuló világban, elmosódó értékek közepette egyfajta leértékelődés volt megfigyelhető, de ez a tendencia az utóbbi években megfordulni látszik – tette hozzá.

Az írószövetség elnöke szerint a zene a kortárs irodalom értékeinek átadásában egyre nagyobb szerepet játszhat.

A szerdán kezdődő háromnapos rendezvénysorozatot Balog Zoltán miniszter beszéde zárja.

– MTI –