A Gázában elrabolt újságíró szabadon bocsátására szólított fel egy palesztin vezető

Az öt hete elrabolt brit újságíró szabadon bocsátására szólított fel egy izraeli börtönben ülő palesztin vezető. Marvan Bargutinak igen nagy a tekintélye a palesztinok között, hiszen ő volt az egyik legfőbb szervezője 2000-ben a palesztinok általános felkelésének, az intifádának. Éppen emiatt fogták el két évvel később az izraeliek és ítélték öt év börtönre, ahonnan várhatóan idén szabadul.

Barguti 10 ezer raboskodó palesztin társa nevében szólította föl csütörtökön az emberrablókat, hogy engedjék szabadon a március 12-én, Gázavárosban elhurcolt Alan Johnstont. A 44 éves BBC-tudósítót Barguti “a palesztin nép barátjának” nevezte és hangsúlyozta: Johnston tudósításaival az ő ügyüket szolgálta.

Barguti egyúttal rámutatott: az emberrablások és más erőszakos cselekmények csak ártanak a palesztinok ügyének, ezért felszólított “minden Gázában és Ciszjordániában tevékenykedő újságíró” tiszteletére és védelmére.

Egy szélsőséges iszlámista csoport a múlt hét végén azt állította , hogy kivégezték a brit újságírót, de a palesztin hatóság szerint erre semmilyen bizonyíték sincs.

Bargutit sokan Mahmud Abbász, jelenlegi palesztin elnök valószínű utódjának tartják. Ezt támasztja alá az is, hogy Bargutit tavaly annak ellenére választották parlamenti képviselővé, hogy évek óta börtönben ül.