A fordulás után jött a fordulat

Idegenben játszott szombaton a Mezőkövesdi KC férfi kézilabdacsapata: a Budapest Bank férfi kézilabda Liga alapszakaszának 20. fordulójában a Gyöngyös vendégei voltak.

Nemcsak a mérkőzést, a gólgyártást is a mezőkövesdi együttes kezdte, akik határozott és eredményes játékkal indították a meccset. Juhászék jól védekeztek, és mivel támadásban is türelmesek és hatékonyak voltak állandósult a 2-3 gólos előnyük. Sőt, a 15. percben már 4-9 állt az eredményjelzőn, és ekkor Nagy Károly magához is rendelte csapatát egy eligazításra. Össze is kapta magát együttese, 7-9-re zárkóztak fel, ekkor viszont Rosta István kért időt. Azonban Benisék 10-10-nél utólérték ellenfelüket – ekkor a kapujukban Kenyeres remekelt –, sőt a vezetést is átvették egy rövid időre (11-10), azonban gyorsan fordított az MKC és mivel a félidőig fej fej mellett haladtak a felek, minimális előnnyel Feketéék mehettek a szünetre.
A fordulás után a második félidő elejét Gyöngyös nyomta meg, és 15-15 után fokozatos átvették az irányítást, állandósítani tudták háromgólos előnyüket (20-17, 22-19). Sőt, az igen jó napot kifogó Kenyeres kapus hathatós közreműködésével tovább távolodtak a felek egymástól (27-22), és bár a hajrában feljebb tudtak zárkózni Bécsiék de már nem tudták megakadályozni a hazaiak sikerét.

Gyöngyösi FKK – Mezőkövesdi KC 28-25 (13-14)
Gyöngyös, 1000 néző. V.: Andorka, Hucker.

Gyöngyös: KENYERES – Benis (3), Horváth Sz. (3), Trivkovic (3), Patocskai (1), Bognár (1), KLEIS (5). Csere: Bakos (1), KAPLONYI (7), Sándor Á. (-), Nigrinyi (1), Kotormán (3), Vadkerti (-). Edző: Nagy Károly.
Mezőkövesd: Szabó P. – Papic (2), BÉCSI (4), JUHÁSZ K. (4), Fekete (6), Juhász Z. (3), Milicevic (3). Csere: Józsa (k), Bajorhegyi (-), Rácz (-), Molnár (2), Rosta (1). Játékos-edző: Rosta István.

Nagy Károly: – Az a forgatókönyv jött be a meccsen, amire számítottam. A fordulás után a mi akaratunk érvényesült és bár a végén feljött ellenfelünk megérdemelten nyertünk. Sokat dolgoztunk, nagyon ráfért a csapatra siker aminek persze nagyon örülök.
Rosta István: – Ez a meccs nem ma dőlt el, hanem csütörtökön, amikor megszerezte Kenyerest a Gyöngyös, mert ha nem ő véd egészen másképp is alakulhatott volna az eredmény. Amíg bírtunk erővel partiban voltunk.

 








hirdet�s