A foglalkoztatás élvez előnyt, nem a képzési rendszer

By Égerházi Péter
Akt.:
A foglalkoztatás élvez előnyt, nem a képzési rendszer
Debrecen – A munkaügyi központ eddigi képzési tanfolyamai végleg elmaradhatnak.

A képzési támogatások átmeneti felfüggesztésére azért volt szükség, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a július 1-jén induló közmunkaprogram céljainak megfelelően lehessen majd felhasználni. A jövőben a tárca lényegesen nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a foglalkoztatást közvetlenül elősegítő olyan támogatási elemekre, mint például a munkáltatóknak – ezen belül is kiemelten a kis- és középvállalkozóknak – nyújtott bértámogatás, illetve a munkába járás támogatása. A képzési kiadások csökkenő aránya mellett pedig a munkaerő-piaci igényekhez jobban igazodó és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzéseknek kell majd megvalósulniuk. Az eddig vállalt kötelezettségek felmérését követően a források újra elérhetők lesznek – ezt a választ küldte megkeresésünkre Csonka István, a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóreferense.

 

Szűkülő távlatok a képzési rendszerben

 

Ebből kiderül, miért várnak hiába Debrecenben, a régióban és szerte az országban a különböző felnőttképzési tanfolyamokra jelentkezett álláskeresők. Arra azonban továbbra sem kaptunk magyarázatot, hogy minderről miért nem lehetett tájékoztatni a munkaügyi központokban érdeklődőket. Akadnak ugyanis olyan jelentkezők, akik a várakozás miatt a közmunkába lépést halasztották el, hiszen egy 7 hónapos, középfokú angol vizsgára felkészítő tanfolyam mégis csak jobb távlatokat ígér az elhelyezkedésre.

Címkék: ,







hirdet�s