A főépítésznek is fáj, hogy elveszett az emblematikus épület Miskolcon

Az egykori védett épületből ennyi maradt
Az egykori védett épületből ennyi maradt - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – A Petőfi tér 3. szám alatti ház életveszélyessé vált, lebontották, majd a védelmet is levették róla. Visszaépítik.

Tekintettel, hogy a helyi egyedi védettséget alátámasztó indokok már nem állnak fenn, a helyi védettség megszüntethető. Ez állt abban az egyik előterjesztésben, ami a februári ülésen került a miskolci képviselők elé. A napirendnek a Petőfi tér 3. szám alatti épület volt a témája. Egészen pontosan az, hogy mivel a közelmúltban életveszélyes állapotokra hivatkozva elbontották az épületet, így annak helyi védettsége nem indokolt, meg kell szüntetni. A testület pedig meg is szüntette.

Nem az eredetit újítják fel, hanem rekonstruálják az épületet. Rostás László

bontjak-a-petofi-teri-hazat16-st

Minden csak ez után

Korábban lapunk is értetlenül állt az előtt, hogy egy helyi védett épületről utólag, elbontás után veszi le a város a védettséget. Meg is kérdeztük az önkormányzatot erről, ahol arról tájékoztattak minket, hogy a veszélyhelyzet megszüntetése az elsődleges, minden csak ezt követi a sorban, például a védettségi státusz is. „Tulajdonképpen nem megszüntetjük a védettséget, hanem a védett érték megsemmisülésének ténye a törlést teszi szükségessé, hiszen a védettségi státusz fenntartása a továbbiakban értelmezhetetlen” – fogalmazott a hivatal.

A testületi ülésen az ellenzék soraiból is elhangzott, hogy miért kellett megfordítani ezt a folyamatot. Mint az egyik képviselő fogalmazott: „A miskolciak szíve vérzik, hogy a város egyik patinás épülete egyszer csak eltűnt annak ellenére, hogy helyi védettséget élvezett. Reméljük, kiderül, miért utólag vesszük le a védettséget, mert az előterjesztés erről nem szól, arról sem, ezt kik követték el a várossal szemben.”

file6rz2gu1giu9jwdwogof-1-650x435

Saját felelősség

A felszólalásokra, kérdésekre Rostás László, a város főépítésze reagált, megnyugtatva mindenkit, hogy az épület nem tűnt el végleg. „Valóban fontos volt ez a ház a miskolciak számára, ezért az adásvételi szerződésben kikötötte a város, mit kér az új tulajdonostól. Arról viszont nem tehetett senki, hogy a II. világháborús bombatalálat miatt a ház alatti többszintes pincerendszer kiszámíthatatlan lett. A homlokzati részen homokkő és tégla volt, az előbbi a felnedvesedés miatt rossz állapotba került. Amikor ezek kiderültek, készült egy szakvélemény, ami megállapította, életveszélyes az épület. Ezt felülírni, megkérdőjelezni mindenki saját felelősségére teheti meg. Én sajnálom legjobban az épületet, de az új tulajdonosnak vissza kell állítania, a tervek ugyanis nem változtak. Annyi történt, hogy nem az eredetit újítják fel, hanem rekonstruálják az épületet. Akármennyire fáj, hogy elveszett az épület, de más út nem volt” – fogalmazott a főépítész.

– N. Szántó Rita –


Épület már nincs, védelem még van a Petőfi téren

Épület már nincs, védelem még van a Petőfi téren

Miskolc – A Petőfi tér 3. szám alatti ház életveszélyessé vált, lebontották. Most jöhet a rendeletmódosítás.

Alaposan megbontották a Petőfi tér emblematikus épületét, ám most új életre kelhet

Alaposan megbontották a Petőfi tér emblematikus épületét, ám most új életre kelhet

Miskolc – A Petőfi tér 3. szám alatti kétszintes ház az utóbbi évtizedekben önkormányzati bérlakásként funkcionált, lakóit azonban az elmúlt években kiköltöztették.









hirdet�s