A finn formatervezés és építészet elmúlt száz éve kiállításon

Budapest – Több mint 100 tárgy és épület szemléltetésével mutatja be Finnország elmúlt 100 évének építészetét és formatervezését az a vándorkiállítás, amely Echoes címmel június 29-én nyílik Budapesten a Fuga – Kortárs Építészi Központban.

A július 17-ig látható tárlatot Finnország függetlenségének 100 éves évfordulója alkalmából rendezik meg – közölte a Finn Kulturális Intézet az MTI-vel.

A kiállítás nyolc témán – Csend, Fény és árnyék, Egyenlőség, Fejlődés, Emberalkotta, Tájkép, Hagyomány és Közösség – keresztül mutatja be a finn építészetet és iparművészetet. Finnország függetlenségének minden egyes évtizedéből összesen több mint száz tárgyat, valamint épületet mutatnak be, de kronológiailag leginkább az 1950-es és 60-as évekre, valamint a jelen tárgyaira koncentrál a vándorkiállítás.

Mint írják, az évszakok váltakozása, a nagy távolságok és a zord természeti környezet arra sarkallták a finn iparművészeket, hogy egyszerűsített formanyelven, egyszerű anyagokból egyszerű és gyakorlatias hétköznapi tárgyakat tervezzenek. A kiállítás legfőbb célja ennek a különleges vonásnak, illetve a finn formatervezők sokszínű hozzáállásának a bemutatása.

A vándorkiállítást az ünnepi év során Pozsonyba, Prágába, Varsóba és Berlinbe is elviszik – írták a tájékoztatóban.

– MTI –








hirdet�s