„A fiam megtanulta, hogy csak akkor érünk át a zöld jelzésen, ha futunk…”

„Egy idősebb ember a negyedéig nem ér el, mire villog a zöld jelzés. Még az életerős embereknek is meg kell húznia a lépéseit...”
„Egy idősebb ember a negyedéig nem ér el, mire villog a zöld jelzés. Még az életerős embereknek is meg kell húznia a lépéseit...” - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Elég biztonságos-e a Miskolc Plaza melletti gyalogátkelő? Pró és kontra…

Pár nappal ezelőtt foglalkoztunk Miskolc közlekedési szempontból veszélyes helyeivel, közlekedő olvasóink véleményét is megkérdezve.

A véleménynyilvánítók közül többen is megemlítették, hogy a Miskolc Plaza Búza tér felőli kijárata mellett lévő gyalogátkelőhelyen szinte lehetetlen zöld jelzésen, azaz biztonságosan átkelni. Magunk is meggyőződhettünk róla, hogy egy normális (nem futva!) tempóban közlekedő gyalogos bizony már pirosban érkezik át a túloldalra, miközben a Szeles utca irányából már sorakoznak a sokszor türelmetlen autósok.

Egyik hozzászólónk, Kiss Dóra így fogalmazott: „A fiam sajnos megtanulta, hogy csak akkor érünk át a zöld jelzésen, ha futunk…”

Alaptalan félelemkeltés?

A cikk megjelenése nyomán elektronikus levélben jelentkezett Sass István, a Magyar Közút nyugdíjasa, és jelezte, hogy az írás több megállapításával nem ért egyet. Azt az olvasói véleményt pedig miszerint „A Miskolc Plazánál lévő gyalogátkelőhelynél nagyon rövid a zöld jelzés, az autósok jóindulatán, türelmén múlik, hogy el ne gázoljanak” – megfogalmazása szerint – kénytelen cáfolni, mert „annak semmi köze az igazsághoz és az ott közlekedőkben alaptalan félelmet kelthet.

piroson-mennek-at-a-zebran03-st

Ezt mondják a számok

Sass István levelében részletes magyarázatot is ad állítására. E szerint:

„A Szeles és Madarász Viktor utak csomópontja negyedszázada ezzel a programmal működik, a nevezett átkelőhely zöld ideje, villogó zöldje, ürítési (együttes piros) ideje a vonatkozó műszaki előírásoknak megfelelően került kiépítésre. A gyalogos zöld idő 12 másodperc, ennek tartama alatt lehet az átkelést megkezdeni, ezt követi az 5 másodperc villogó, amikor a járdáról lelépni nem lehet, csak a megkezdett átkelést befejezni, illetve folytatni. Mivel az adott paraméterek mellett az 5 másodperc villogó zöld az átkelés befejezésére nem elegendő, ezt követi a 12 másodpercig tartó ürítési (együttes piros) idő, melynek tartama alatt a szabályosan megkezdett átkelés befejezhető. Nincs szó tehát semmilyen autós jóindulatról.

Ez a város leghosszabb jelzőlámpás átkelőhelye, hat sávot keresztez osztósziget nélkül, ezért a mozgásában korlátozott gyalogosoknak javasolnám, hogy ha folyamatban lévő zöldre érkeznek, várjanak szűk másfél percet és a következő zöld elején keljenek át, ez esetben majd fél perc (29 másodperc) áll a rendelkezésükre ehhez. Ha a tizedik másodpercben teszik ezt, akkor sem szabálytalanok, csak kisebb az esélye annak, hogy a hátralévő 19 másodperc alatt az átkelést be tudják fejezni. Ha ez nem sikerül, akkor sem az autós jóindulatára kell számítani, hanem jogszabályi védelemre, miszerint zöld jelzésre sem hajthat be, ha ez bent ragadt jármű vagy gyalogos miatt nem biztonságos…”

Eleget tettünk tehát Sass István kérésének, hogy „egy felületes, megérzéseken alapuló közzétett olvasói véleményt célszerű lenne helyreigazítással tisztázni.”

piroson-mennek-at-a-zebran05-st

Autósnak is, gyalogosnak is…

Sass István levelét közzétettük Facebook-oldalunkon is. Néhány a kommentek közül.

Baráth Barbara: „Egy idősebb ember a negyedéig nem ér el, mire villog a zöld jelzés. Még az életerős embereknek is meg kell húznia a lépéseit, hogy zöld jelzésen átérjen, és még figyelje is, hogy az ott várakozó busz, autó ne tolja le az útról…”

Kövy Katalin: „Autósként sem jobb a helyzet. Nem hajt senki csikorgó kerekekkel, dudálva a gyalogosok közé, viszont mire mindenki elindul a kanyarodó oldaláról, addigra odaér a túloldal. Ezért a jobbra kanyarodó sávban is gyakori a bennragadás…”

Dósa Attila: „Autósnak, gyalogosnak egyaránt balesetveszélyes ez a közlekedési megoldás. Mivel nincs Miskolcnak elkerülő útja, ebben a csomópontban kénytelen mindenki áthaladni, így a négysávos főúton áthaladó gépkocsiforgalom folyamatos, dinamikus biztosítása céljából van ez a megoldás. Felül- vagy aluljáró tudná esetleg kiváltani a problémát. Ebben az esetben nem korlátozná egymást a gyalogos- és az autósközlekedés, így a balesetveszélyes helyzetek is megszűnnének…”

– Szaniszló Bálint –


baleseti-gocpontok
Miskolc - Hol vannak a legveszélyesebb utak, csomópontok Miskolcon? Ezt kérdeztük olvasóinktól. Magát „egy életét féltő egyetemi hallgatónak” nevező fiatal olvasónk elektronikus levelében írta le minap az egyetemi körcsarnok előtti buszmegállónál vele megtörténteket: Zebra van, tábla nincs? „A ...

veszelyesut_650
Borsod-Abaúj-Zemplén - Valamit tenni kellene, hogy kevesebben haljanak meg az utakon. „A 37-es út. A 37-es. Szerintem is a 37-es. Ez egyértelmű, a 37-es. Csatlakozom többekhez, sajnos a 37-es…” Csak néhány hozzászólás azok közül, akik válaszoltak az Észak-Magyarország Facebook-oldalán feltett kér...