A Ferencváros ellen játszhatja az első bajnokiját az új stadionban a DVTK

Akt.:
A Ferencváros ellen játszhatja az első bajnokiját az új stadionban a DVTK
Miskolc – Amennyiben minden a terv szerint halad az új DVTK Stadion építése kapcsán, abban az esetben jövő februárban az FTC elleni hazai mérkőzés lesz az új diósgyőri szentély első NB I-es meccse.

Kedden elkészült a labdarúgó NB I 2017/2018-as sorsolása, mely után kiderült, hogy 2018-ban mely csapatot fogadja első hazai mérkőzésén a Diósgyőri VTK.

Stadionavatóról még korai lenne beszélni a DVTK – FTC meccs kapcsán, hiszen még nem eldöntött dolog, hogy lesz-e külön stadionavató-mérkőzés, illetve a bajnoki mérkőzést megelőzheti még egy esetleges Magyar Kupa találkozó is az új DVTK Stadionban. Mindenesetre az biztos, hogy ha tartják a kivitelezők a határidőket, abban az esetben a tavaszi második fordulóban (2018. február 17. vagy március 3.) sorra kerülő Diósgyőri VTK – Ferencvárosi TC összecsapás lesz az első bajnoki mérkőzés az új diósgyőri arénában.

Az MLSZ a 2018 tavaszán rendezendő fordulókra két dátumot határozott meg. Amennyiben a magyar válogatott kijut az oroszországi világbajnokságra, akkor a korábbi, ha nem, akkor a későbbi játéknapokon rendezik meg az aktuális forduló mérkőzéseit.

Az NB I 2017/2018-as teljes sorsolása itt tekinthető meg >>>



Labdarúgó NB I - Többnyire Debrecenben játssza hazai meccseit ősszel a DVTK

Labdarúgó NB I – Többnyire Debrecenben játssza hazai meccseit ősszel a DVTK

Az őszi idényben többnyire Debrecenben játssza majd hazai meccseit a DVTK labdarúgócsapata.

A Vasas ellen idegenben kezd a DVTK

A Vasas ellen idegenben kezd a DVTK

Elkészítették az OTP Bank Liga 2017/2018 évi kiírásának sorsolását. A DVTK idegenben kezd a Vasas ellen 2017. július 16-án, vasárnap, a Mezőkövesd Zsóry FC a Debrecen vendége lesz a bajnoki nyitányon.









hirdet�s