A fény lesz a témája az idei tudomány hónapnak

Miskolc – A Miskolci Akadémiai Bizottságnál összeállt az első félév programsorozata.

A Magyar Tudomány Napját 1997 óta ünnepli meg a hazai tudományos világ. A korábbi kezdeményezést folytatva idén a november a Magyar Tudomány Hónapja lesz, amelyre a három megyét (Borsod-Abaúj-Zemplént, Hevest és Nógrádot összefogó) Miskolci Akadémiai Bizottság (MAB) rendezvénysorozattal készül.

Sikeres klubrendezvények

Mint Roósz András akadémikus, a MAB elnöke elmondta, a nyári szünetet követően környékünkön is „megélénkül a tudományos élet”. Már a tudomány hónapja rendezvényei előtt beindul a MAB-klub, amelynek keretében tavaly is nagy sikerű előadások, összejövetelek voltak nemcsak nálunk, hanem Egerben és Gyöngyösön is különböző köz­érdeklődésre is számot tartó aktuális témákban, mint például a klímaváltozás hatásai. Az idei klubrendezvények sem maradnak el színvonalban, érdekességben a tavalyitól.

Jutalmak, kitüntetések

Mint az elnöktől megtudtuk, Miskolcon, a MAB-székházban november 3-án lesz a Magyar Tudomány Hónapjának megnyitója, amelyen átadják a MAB kitüntetéseit, kitüntető címeit is a tudomány területén nagyot alkotóknak, köztük a fiataloknak is.

A hónap programjainak témája igazodik az UNESCO-hoz, ugyanis a nemzetközi szervezet a fény évének nyilvánította 2015-öt, így a fényt járják körül több szempontból a tudósok is.

ÉM-SZB








hirdetés