A felnőttek között szerepel a DVTK-Fux U21

Toma Sándor a fiatalokat is a felnőttek között meccselteti
Toma Sándor a fiatalokat is a felnőttek között meccselteti - © Fotó: ÁJ
Miskolc – A diósgyőri női junior csapat az NB II Keleti csoportjában kezdi az évadot.

A DVTK-Fux női röplabdázói két együttessel vesznek részt a felnőtt országos bajnokságokban. Mint ismert: a diósgyőriek első számú csapata vasárnap, hazai környezetben, a miskolci városi sportcsarnokban kezdi meg a 2018/19-es évadot, 18.45-től a Budaörsi DSE gárdáját látják vendégül NB I-es találkozón. Egy másik diósgyőri röpis gárda egy nappal korábban, szombaton játssza le az évad első bajnokiját, az NB II Keleti csoportjában, DVTK-Fux U21 néven, egy másik korosztályos csapat, a Jászberényi RK U21-es vendégeként.

Történik mindez azért, mert ahogy a férfiaknál, úgy a nőknél is kötelező az NB II-ben azoknak junior csapatot indítani, akik ettől az osztálytól feljebb szerepelnek. Ez azt jelenti, hogy nőknél az élvonalban, az Extraligában küzdő hat együttes mellett az egy osztállyal lejjebb, az NB I-ben szereplő 8 gárdának, köztük a DVTK-Fuxnak is neveznie kellett az U21-es gárdáját a felnőttek közé, ahol a bajnoki idény során összesen 9 meccs vár rájuk. A junior csapatok decemberig a mezőny minden tagja ellen 1-1 bajnokit játszanak, majd a saját korosztályuk bajnokságában folytatják, fejezik be az évadot.

– Ez a néhány mérkőzés jó alkalom lesz arra, hogy megpróbáljuk azonos szintre hozni ennek a korosztálynak a játékosait azzal, hogy együtt játszatjuk őket – mondta Toma Sándor, aki a DVTK-Fux NB I-es gárdája mellett a DVTK-Fux U21-es gárdáját is irányítja. – A juniorok egy része, hat sportoló Kundrák Eszter, Dömsödi Tamara, Rohály Roxána, Nagy Dorottya, Mátyus Panna és Egri Klaudia a felnőttekkel készül, míg Fekete Vanda, Petercsák Gréta, Tóth Lili, Záhorczki Stella, Horváth Andrea és Simai Anna az utánpótlással. Ők alkotják az NB II-es gárda keretét, és a cél az, hogy minél jobban szerepeljenek ezeken a mérkőzéseken, hogy a fejlődésük folytatódjon.

ÉM-BCS


A 16 között a DVTK
Miskolc - Szerdán játszotta a visszavágót a DVTK-Fux a női röplabda Magyar Kupában a 16 közé jutásért. Palota vs. Diósgyőri VTK-Fux: 1:3 (23, -12, -15, -16) Budapest, 34 néző. V.: Újházi, Szarka. Diósgyőri VTK-Fux: Kiss V., Kovács E., Kiss E., Sitkey, Kundrák, Szajkó. Csere: Nagy Zs. (liberó), ...

A 16 közé jutásért zajló párharc második felvonását várja a DVTK
Miskolc - A Diósgyőri VTK NB I-es női röplabdacsapata szerdán 19.00-tól a fővárosban, Magyar Kupa mérkőzésen lép pályára. A piros-fehérek ellenfele a szintén másodosztályú Palota csapata lesz. Az oda-visszavágós, 16 közé jutásért zajló párharc második felvonását a DVTK várja előnyösebb helyzetből...