„A felnőtt csapat teljesítménye szóra sem érdemes”

Akt.:
„A felnőtt csapat teljesítménye szóra sem érdemes”
© Illusztráció
Miskolc – A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 29. fordulójában négy meccset játszottak vasárnap.

Tiszakarád – Pácin 6-3 (4-0)

Tiszakarád, 80 néző. V.: Csikai.

Tiszakarád: Nagy (Bodnár) – Pásztor, Horváth R., Tóth S. (Jakocska), Tóth D., Horváth M., Csóka (Póth), Tóth M., Fodor, Karászi, Egyed. Játékos-edző: Tóth Sándor, Pásztor Attila.

Pácin: Váradi – Halász Attila, Halász András, Lakatos S., Góré Zs., Góré A., Ignáth, Paronai, Balla B., Balla S., Kovács. Játékos-edző: Paronai Tamás.

G.: Tóth S. (3), Tóth D. (2), Horváth M., ill. Paronai Tamás (3, egyet 11-esből). Jók: az egész csapat, ill. senki. Ifi: 6-2.

Batta Dezső, elnök: – Jó játékvezetés mellett elfogadható eredmény.

Paronai Tamás: – Köszönjük a hazaiaknak, hogy belementek az időpont változtatásba, és azoknak akik ma megjelentek a mérkőzésen. Jó volt a játékvezetés.


Gönc – Abaújszántó 2-4 (2-2)

Gönc, 100 néző. V.: Dósa.

Gönc: Parzignáth Gábor – Hlavács, Géczi, Molnár I. (Kiss), Lehoczki, Szemán M., Tóth L., Mózes, Konkoly, Fekete (Koncsol), Parzignáth Gergő (Füleki). Edző: Vranyák György.

Abaújszántó: Tamás – Budai, Jakab, Molnár A., Mika, Mató, Sánta (Kópé), Konkoly K., Szőcs, Tóth K. (Jáger), Hankó A. Edző: Sánta Zsolt.

G.: Molnár I., Lehoczki, ill. Jáger (2), Mató, Budai. Jók: senki, ill. Budai (a mezőny legjobbja) és az egész csapat. Ifi: 2-4.

Szarka Zsolt, szakosztályvezető: – Jól kezdtük a mérkőzést de 2-0 után érthetetlen módon szétesett a játékunk, rendre rossz megoldásokat választottunk.

Sánta Zsolt: – A Szántó felől érkező vihar leverte a gönci cseresznyevirágot. Gratulálok a HVSC bajnoki címéhez! Jó volt a játékvezetés.


Erdőhorváti – Garadna 7-0 (5-0)

Erdőhorváti, 120 néző. V.: Szoboszlay.

Erdőhorváti: Olajos – Novák, Radics, Peimli, Szutorcsik, Orosz, Engel, Kazsimér, Mészár, Kajati (Matisz), Gulyás. Edző: Vojnár István.

Garadna: Hidi – Horváth, Beregi, Sabján, Rozgonyi, Ónodi, Bujnóczki, Molnár, Feka, Szaniszló, Fajkó. Edző: Berencsi László.

G.: Engel (5), Mészár, Peimli. Jók: Engel (a mezőny legjobbja) és az egész csapat, ill. Rozgonyi, Fajkó, Hidi, Feka. Ifi: 3-1.

Vojnár István: – Ma úgy játszottunk ahogy az egész szezonban szerettünk volna.

Berencsi László: – Köszönöm mindazoknak a játékosoknak akik el tudták intézni, hogy jelen legyenek itt a mai napon. Sajnos a második félidőben már csak akaratban, fizikailag már nem voltunk jelen. Remélem a távolmaradottakban legalább a mai, pünkösdi nap ünnepén megszólal a lelkiismeret, és egy kicsit furdalja őket. Sok sikert a hazaiaknak.


Telkibánya – Tarcal 5-1 (2-1)

Telkibánya, 50 néző. V.: Majoros.

Telkibánya: Dudás R. – Mata, Géczi, Szendrey, Dudás G., Fajger, Saláta, Dudás T., Bodnár (Kovács R.), Galyas, Krajczár (Kuti). Edző: Kovács Róbert.

Tarcal: Lechner – Kamarási (Kovács A.), Hojdák, Szegedi K., Mérész, Czentnár, Gál (Németh), Rácz (Szegedi M.), Sárosi, Liszek, Beör. Elnök: Soltész Csaba.

G.: Dudás G. (2), Bodnár, Saláta, Krajczár, ill. Szegedi. Jók: az egész csapat, ill. senki. Ifi: 2-9.

Kovács Róbert: – Jó játékkal magabiztos győzelem. Hajrá TASE!

Soltész Csaba: – Gratulálunk az ifjúsági csapat remek teljesítményéhez, a felnőtt csapat teljesítménye szóra sem érdemes.

ÉM


Pontlevonással sújtották az Ináncs csapatát – Labdarúgó fegyelmi határozatok

Miskolc – A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő fegyelmi határozatokat hozta az elmúlt heti fordulóban kiállított játékosok ügyében.

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Keleti csoportjának tavaszi sorsolása – 2016/2017

A 2016/2017-os Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú bajnokság Keleti csoportjának tavaszi órarendje.








hirdet�s