„A félelmem nem lehet nagyobb az ő boldogságánál”

Akt.:
Zajlanak az előkészületek
Zajlanak az előkészületek - © Fotó: Kozma István
Miskolc – A ballagás könnycseppjei: egyik az örömé, másik a bánaté.

Még pár nap, és virágba borulnak a középiskolák, ünneplőt vesz fel a család, a diákok vállukra akasztják a tarisznyát, majd kezdetét veszi a ballagás. Mit éreznek ilyenkor a diákok, és mit a szülők? Ezt kérdeztük tőlük.

Tudom, messze leszek az otthontól, de mégis vállaltam. Hevesi Panka

Hevesi Panka a Herman Ottó Gimnázium végzőse, és neki nem csupán 4 év élményeit kell a háta mögött hagynia, hanem kétszer annyit, hiszen 8 osztályos gimnáziumi képzésre járt. Úgy fogalmaz: furcsa helyzet a ballagás, a búcsúzás. Kettős érzés van benne. Egyrészt a szomorúság, hogy valami véget ér.

Nem lesz együtt a jól összeszokott csapat, nem a gimnázium tanárai tanítják többé, és valószínűleg a szülői házat is el kell hagynia, hiszen vagy Budapesten, vagy Bécsben jár majd egyetemre. Ugyanakkor ott a szívében a boldogság is, hogy kezdődik valami új, izgatott kíváncsiságot érez, amikor a jövőre, az egyetemi évekre gondol.


– Tudom, hogy messze leszek az otthontól, de mégis vállaltam, mert úgy gondolom, hogy a fővárosban vagy Ausztriában több lehetőség vár majd rám, mint itthon. És azért is vágtam bele, mert tudom, hogy a szüleim mindenben támogatnak. Furcsa lesz az új környezet, az új társak, de azért a technika a segítségemre lesz, és tartom majd a kapcsolatot mindenkivel – bizakodik Panka.

És hogy mennyire érzi magát felnőttnek az érettségi előtt?

– Félig-meddig – állítja. – Van, hogy teljesen felnőttnek érzem magam, és érett gondolataim vannak, máskor azért elbizonytalanodom, mert eszembe jut, hogy teljesen egyedül leszek egy új környezetben.

„El kell engedni”

Vegyes érzelmek dúlnak Panka édesanyjában, Hevesiné Ács Gabriellában is. Egy szem gyermekét bár félti, és szeretné továbbra is óvni, de tudja, hogy el kell engednie a kezét. Mert a nagykorúság nemcsak azt jelenti, hogy 18 éves lett a gyerek, hanem azt is, hogy felnőtt, és önálló útra kell lépnie.

– A középiskolai évek végére gondolva ugyanakkor hatalmas büszkeség és boldogság is eltölt, hiszen olyan sok szépet és örömet kaptam a lányomtól. Akár a zongoratanulására gondolok, akár az iskolai eredményeire. Ha ő boldog volt, én is az voltam, hiszen ami a gyereknek jó, az a szülőnek is az. Izgalmas lesz, amikor a lányom kirepül a családi fészekből. Természetesen nagyon féltem, hiszen tudjuk, milyen világban élünk, de a félelmem nem lehet nagyobb az ő boldogságánál – fogalmaz az édesanya.

„Hiányozni fog”

Juhászné Nagy Katalinnak is ballag a nagylánya.

– Duplán érzem át az ünnep örömét és bánatát, hiszen pedagógus vagyok. Amikor az én osztályom búcsúzik az iskolától, az ugyanolyan megható, mint amikor a saját gyermekemet látom majd tarisznyával a vállán. Öröm azért van a szívemben, mert úgy érzem, jó választás volt Katának a Földes Ferenc Gimnázium, nagyon sokat kapott ott minden szempontból. Az egyetemet Budapesten folytatja. Aggódom érte nagyon, de az vigasztal, hogy ott is megállja majd a helyét. Nagyon fog hiányozni, de a kisebbik lányom még itthon lesz – próbál vigaszt keresni a helyzetre az édesanya.

Eszébe jut sok-sok kedves emlék Kata gyermekkorából.

– A legszebb az volt, hogy minden karácsonyra és anyák napjára valóságos kis műsorral készültek a lányaim. Énekeltek, táncoltak, szavaltak magyarul, angolul és németül is. Ez nagyon hiányzik majd, ha egyetemistaként Kata épp vizsgázni fog és nem lesz itthon – teszi hozzá kissé bánatosan.

Hegyi Erika


Jövő héten érettségi

A legtöbb középiskolában pénteken és szombaton tartják a ballagási ünnepséget. Nem marad sok idő a pihenésre, mert május 2-án, hétfőn elkezdődnek az írásbeli érettségik. Mint minden évben, az idén is a magyar nyelv és irodalom teszteket kell kitölteniük az első nap a diákoknak.

Majd jön a matematika, a történelem, az angol és a többi tantárgy. Az írásbeli vizsgák május 24-éig tartanak. Az emelt szintű szóbelik június 2-án kezdődnek, a középszintű szóbelik pedig június 13-án.



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából






hirdetés