A fagyhaláltól mentettek meg a rendőrök és a tűzoltók egy lovat

Miskolc – Kihűlés veszélyeztetett egy, a végletekig elgyengült lovat Miskolcon. A több sebbõl vérző állatra a rendőrök találtak rá az avasi városrészen, a bérházak között, egy élelmiszerbolt előtt. A rendőrök állatkínzás miatt eljárást indítottak. Ha megtalálják az állat gazdáját, az akár két évet is kaphat.

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendõr-fõkapitányság kommunikációs munkatársa a Független Hírügynökségnek elmondta: egy lakossági bejelentés alapján az Avasi Rendõrõrs járõrei egy élelmiszerüzlet elõtt találtak a földön fekvõ lóra még február 6-án. Az állat szemmel láthatóan rendkívül legyengült állapotban volt. Az állat testét sebek borították, és annyira le volt gyengülve, hogy magától nem tudott felállni. A kihûlésének elkerülése érdekében a rendõrök és a tûzoltók pokrócokkal takarták be és közös erõvel állították fel az állatot, majd egy miskolci istállóba szállították.
Az állatorvos szerint a életét csak a gyors és szakszerû beavatkozás menthette meg.

Az Avasi Rendõrõrs állatkínzás vétsége miatt indított eljárást az ügyben egyelõre ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló információk szerint a gazdája egyszerûen otthagyta a nem olyan régen vásárolt lovát a földön, miután az állat az éhségtõl összerogyott.

A szívtelen gazda tettéért két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntethetõ.

 








hirdet�s