A Factoryban a KISAVAS

A gitárnál Papp Dénes a Factoryban
A gitárnál Papp Dénes a Factoryban - © Fotó: Magánarchívum
Miskolc – A hangfelvételek dokumentációjaként készültek el a képek.

A miskolci Corner Stage színpadán üdvözölhetjük hamarosan a KISAVAS és a RITMIKLIFT zenekart. A zenés program február 2-án, szombaton este nyolckor indul majd.

Megtöltötték zenével

A miskolciak egyik kedvence, a KISAVAS a Diósgyőri Vasgyár ipari műemlék környezetében, a Factory nagycsarnokában kamerák elé is állt nemrégiben. Hét dalt rögzítettek egyben följátszva Erdei Sándor, azaz a Redsun Recordings jóvoltából.

A hangfelvételek dokumentációjaként készült a képanyag minden dalhoz, Gyöngyösi Gábor és Tarjányi Tamás keze által, ilyen értelemben nem klasszikus klip­ekről van tehát szó. Az itt készült felvételek öt újabb dala alkotja legutóbbi Pünkösdi Királyság című kislemezük anyagát.

„A tág terű helyszínnel már régen szemeztünk, örülök, hogy egy hosszú napon át hanggal bélelhettük, és nagyon remélem, mindenki így van ezzel, aki aznap ott volt” – mondta el a forgatásról Papp Dénes zenekarvezető.

ÉM


Zord
Miskolc – Ki tudták hozni magukból a maximumot, és a visszajelzések is igen pozitívak. A miskolci Zord zene­kar amerikai kedvenceik, a Flotsam and Jetsam előtt lépett föl Budapesten 2017-ben. Ekkor már készítették új lemezüket is, ami végül 2018 novemberében jelent meg. – A terv az volt, hogy ...