A DVTK-nak csak bajnokveréssel lenne esélye

Akt.:
A piros-fehéreknek csak győzelem esetén lehet reményük a bennmaradásra
A piros-fehéreknek csak győzelem esetén lehet reményük a bennmaradásra - © Fotó: Homoky György
Miskolc – A labdarúgó NB I utolsó fordulójában dől el, hogy melyik két csapat búcsúzik az élvonaltól.

Több kérdés is eldőlt a labdarúgó NB I legutóbbi, vasárnap lejátszott fordulójában. Az utolsó előtti játéknapon véget ért a bajnoki aranyéremért zajló csata, a Videoton bebiztosította első helyét, a Ferencváros pedig betonbiztosan második, így előbbi csapat a Bajnokok Ligájában képviselheti Magyarországot, utóbbi pedig az Európa Ligában. A múlt hét közepén egy másik Európa ligás indulás is gazdára talált, az Újpest FC együttese a Magyar Kupa megnyerésével mehet a nemzetközi porondra.

Még nem kelt el

Az élvonalbeli futballbajnokságban a dobogó harmadik foka még nem kelt el, ami szintén Európa Liga-indulást ér. Jelenleg az Újpest tanyázik ezen a helyen, és ha sikerül megőrizniük ezt a pozíciót, akkor a mögöttük végző együttes lesz EL-szereplő. A Debrecen, a Budapest Honvéd még lehet harmadik, és ezzel együtt Európa ligás, ez utóbbi matematikai alapon még a Paksi FC is. Mivel a most szombaton esedékes zárófordulóban Újpest – Debrecen meccset rendeznek, ez a találkozó befolyásolhatja a legjobban a bronz­érem sorsát, de papíron a Honvédnak van a legnagyobb esélye arra, hogy nemzetközi szereplést érő helyen legyen a záráskor.

A Honvédnak ehhez nyerni kellene a Vasas ellen, és vélhetően ez a két csapat játssza majd szombaton a legélesebb meccset. Tét nélküli bajnokija tulajdonképpen csak három csapatnak lesz, a már említett Videotonnak és a Ferencvárosnak, valamint a középmezőnyben záró Puskásnak, akik a „leg­életlenebb” mérkőzést játszhatják a Paks ellen.

Ön szerint mi lesz a DVTK - Videoton mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

A kiesésről

Az eddig említett csapatok közül a Vasas érintett a kiesés elkerüléséért zajló harcban, az ebben érintett további négy potenciális együttes között van a Haladás, a Balmazújváros és a két megyebeli csapat, a Mezőkövesd és a Diósgyőr. Az ötök közül a kövesdiek vannak a legjobb helyzetben, és ha egy pontot szereznének Szombathelyen a Haladás ellen, akkor tutira bennmaradnak. A feladat nehézségét az okozza, hogy a pályaválasztó akkor érne biztosan révbe, ha nyerne. Amennyiben ez összejön nekik, a dél-borsodiak csak akkor csúsznának vissza a második vonalba, ha a Vasas idegenben megverné a Honvédot, a Balmazújváros pedig a Ferencvárost fogadva gazdagodna három ponttal. Realitása inkább annak van, hogy ez utóbbiak közül egyik sem így történik majd, és ez hajthatná a DVTK malmára a vizet. De a diósgyőri „molnároknak” győzniük kellene ehhez a már bajnok Videoton ellen, aminek momentán nincs realitása. Persze segíthetne a piros-fehéreken, ha a bajnokcsapat tagjai közül néhányat már most szabadságra engednének, hogy a várhatóan 2-3 hét múlva kezdődő felkészülésükre kipihenten érkezzenek vissza, azt szem előtt tartva, hogy 6 hét múlva, július 10/11-én Bajnokok Ligája-mérkőzést kell játszaniuk.

Ön szerint bennmarad a DVTK az NB I-ben?

Betöltés ... Betöltés ...

Nagy kérdés, hogy mire lenne képes akár csak egy tartalékos fehérvári csapat ellen az a Diósgyőr, amelyik, amióta Fernando Miguel Fernández Escribano a vezetőedzője, öt bajnokin összesen 14 kaput eltaláló kísérletet tud felmutatni. És egy saját gólt, és egy öngólt. Utóbbi a Paks elleni legutóbbi hazai találkozón győzelmet ért, de ezen a találkozón azt is elkönyvelhették, hogy egyetlen kaput eltaláló lövésük, fejesük sem volt, és a múlt vasárnap a Ferencváros ellen sem gyártották futószalagon a helyzeteket.

– Berecz Csaba –



A 33. (utolsó) forduló programja

június 2., szombat:

  • Budapest Honvéd-Vasas FC 19.00
  • Újpest FC-Debreceni VSC 19.00
  • Puskás Akadémia FC-Paksi FC 19.00
  • Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Ferencváros 19.00
  • Diósgyőri VTK-Videoton FC 19.00
  • Swietelsky Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC 19.00

A tabella:

1. Videoton FC 32 20 8 4 64-26 68 pont – már bajnok
2. Ferencvárosi TC 32 18 11 3 66-28 65
3. Újpest FC 32 11 13 8 39-37 46
4. Debreceni VSC 32 12 8 12 52-45 44
5. Budapest Honvéd 32 12 8 12 47-52 44
6. Paksi FC 32 11 9 12 43-47 42
7. Puskás Akadémia 32 10 10 12 40-46 40
8. Mezőkövesd Zsóry FC 32 9 10 13 35-51 37
9. Swietelsky Haladás 32 10 5 17 34-50 35
10. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 32 8 11 13 36-43 35
11. Vasas FC 32 9 7 16 37-58 34
12. Diósgyőri VTK 32 9 6 17 42-52 33

Azonos pontszám esetén előbb a több győzelem, majd a gólkülönbség rangsorol.

A bajnok Videoton FC indul a Bajnokok Ligájában, a második helyezett Ferenc­városi TC és a Magyar Kupa-győztes Újpest FC az Európa Ligában.


A bajnok Videoton FC játékosai Marko Nikolic vezetőedzőt dobják fel a levegőbe
Utolsóként csatlakozott a magyar bajnok a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018/19-es mezőnyéhez.­­­ Azzal, hogy vasárnap este bajnoki címet szerzett a Videoton FC NB I-es labdarúgócsapata, teljes lett a Bajnokok Ligája 2018/19-es mezőnye, a sorozatban részt vevő mind a 79 együttes kiléte ismertté vált....

Már csak pár napra van az NB II-től a Diósgyőr
Miskolc - A DVTK-nak esélye sem volt a pontszerzésre a Ferencváros vendégeként. A labdarúgó NB I 32. fordulójában, vasárnap kora este Ferencvárosi TC – Diósgyőri VTK meccset rendeztek a fővárosban, a népligeti stadionban. A találkozó előtt bajnoki címet ünnepelt a hazai tábor, no nem a labdarúgók...

Fotó: Homoky György
Budapest, Miskolc - „Természetesen mindenki felelős ebben a helyzetben, a szakmai stáb is. Kijöttek a hibák, jobban kell dolgozni” – nyilatkozta Fernando Miguel Fernandez Escribano, a DVTK vezetőedzője a Ferencvárosi TC elleni 4-0-ás idegenbeli vereséggel zárult találkozó után. Máté Csaba (az el...