A DVTK a pontok várományosa

Csank János, a DVTK edzője
Csank János, a DVTK edzője
A zalaegerszegi kirándulás után szombaton hazai pályán is bemutatkozik a diósgyőri labdarúgócsapat. Az NB I 19. fordulójában Vitelkiék 16 órától azzal a Sopronnal találkoznak, amely csak a táblázat 11. helyén áll.

A Sopron a múlt hét végén saját közönsége előtt sima 3-0-ás vereséget szenvedett a bajnoki címre esélyes MTK-tól, a dunántúliaknál sárga lapok miatt Cristian Munteanu és Demjén Gábor biztosan hiányozni fog, a Diósgyőrnél ugyanilyen okból Farkas Viktor lesz kénytelen a lelátón ücsörögni.

A piros-fehéreknél Kerényi Gáborra nem számíthat még Csank János vezetőedző, aki az egyik tréningen szenvedett bokasérülést.

Ugyanakkor a két frissen érkezett labdarúgónak, a kameruni balszélsőnek, Sadjo Hamannak és a védő Hegedűs Gyulának információink szerint rendben van a játékengedélye, így ők akár meg is vívhatják első meccsüket a DVTK-ban.

Ősszel felemás volt

Rubinték tavaly augusztusban egygólos vereséget szenvedtek a “hűség városában”, úgy, hogy az első játékrész első felében számtalan ziccert hagyott ki a házigazda, a piros-fehérek ekkor rossz megoldásokat választottak, sokat bizonytalankodtak. A pihenőt követően már jobb produkciót nyújtott a borsodi gárda, ahogyan Csank János akkor fogalmazott a szünet utáni Diósgyőr volt az igazi Diósgyőr.

Azóta több változás is történt a soproniak háza táján, új az edző, és új a keret is: távozott a válogatott hálóőr, Rabóczki Balázs, Bagoly Gábor, Alexandru Daria, Sergiu Homei, Bojan Trkulja, Luca Pinton, Giovanni Soro, Ivancsics Gellért, Szabó Tibor, Ognie Lekic, Florin Ianc, s az érkező oldalon is majdhogynem ugyanennyien találhatók.

Az összecsapás egyértelmű esélyese az előző körben Zalaegerszegről egy ponttal hazatérő DVTK, várhatóan azt történik majd a játéktéren, amit Sipekiék akarnak, dehát sokszor az ilyen tuti “egyesnek” tűnő meccsek a legnehezebbek. Amennyiben a vendégek igényt tartanak legalább az egyik pontra, többet kell letenniük az asztalra, mint az MTK ellen.








hirdet�s