A Döntők Döntőjében a Szinvavölgyi táncosok

A Szinvavölgyi táncosai gyakori szereplői a miskolcirendezvényeknek
A Szinvavölgyi táncosai gyakori szereplői a miskolcirendezvényeknek - © Fotó: ÉM
Miskolc – Pénteken este a miskolci táncosok sikeréért szurkolhatunk – ez a közönségen is múlik!

„A Szinvavölgyi Néptáncműhely lehetőséget kapott arra, hogy a Fölszállott a páva – Döntők döntőjében szerepelhessen. November 16-án láthattok minket, a Duna Tv-ben 19:30-tól. Mentoraink: Makovinyi Tibor, Mariann Truppel. Vezetőink, mestereink: Maródi Attila, Lévay Anita. A nézők szavazatai alapján juthatunk tovább” – írta meg a közösségi médiában a Szinvavölgyi, megosztva a szavazással kapcsolatos tudnivalókat is: sms-ben a +36 20/30/70-4422-999-es számon, illetve a Média­Klikk Plusz applikáción keresztül is várják a támogatást. A kód: 40.

Decemberi döntő

Mint ismert: a Fölszállott a páva a közmédia tehetségkutatója, az új évad A Döntők Döntője, amelyben ezúttal az elmúlt öt év legjobb népzenészei versenyeznek egymással. Ebben az évben újdonság, hogy a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a december 21-i döntőbe.

Hajrá Szinvavölgyi Néptáncműhely!

ÉM