A "dobálási jog" részleteit firtatja az SZDSZ

Írásbeli kérdést nyújtott be Magyar Bálint és Pető Iván, az SZDSZ országgyűlési képviselői
a legfőbb ügyészhez és az igazságügyi miniszterhez is. A liebrálisok annak kapcsán fogalmazták meg kérdéseiket, hogy a Budapesti melegfelvonulás után több embert is felmentett a bíróság, arra hivatkozva, hogy a tojásdobálás a véleménynyilvánítás egy elfogadott formája.

A képviselők egyebek mellett olyan szándékosan groteszk kérdésekre várnak választ a -mint fogalmaznak- “dobálási joggal” kapcsolatban, hogy élelmiszeren kívül mással is megengedett-e itthon a dobálás, illetve hogyan kívánják segíteni a gondos állampolgárokat abban, hogy még a dobálás előtt kellő információkat szerezzenek a lehetőségekről.

Magyar Bálint és Pető Iván az írásbeli kérdések megfogalmazását azzal indokolták, hogy a Meleg Büszkeség Menete alatt elkövetett atrocitások után elhangzott bírósági és ügyészségi megnyilvánulások olyan benyomást keltettek, hogy más polgárok közvetlen fizikai fenyegetése, inzultálása, bántalmazása a véleménynyilvánítási szabadság gyakorlásának elfogadható formái közé tartozik.

A liberális politikusok hangsúlyozták, hogy a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság elkötelezett hívei, de mélységes felháborodással látták, hogy július első hétvégéjén, a 13. LMBT Fesztivál keretében megrendezett Meleg Méltóság Menete résztvevőivel szemben hova vezetett a véleménynyilvánítási szabadság szerintük szándékos és szélsőséges félreértelmezése

“Ez a helyzet elfogadhatatlan és szégyenteljes, drámai következményekkel fenyeget. Mégis, némely esetben csak groteszknek tűnő, az abszurditásokat kiemelő kérdésekkel látjuk megvilágíthatónak az igazságszolgáltatásért felelős szervek – szerintünk – elfogadhatatlan gyakorlatát” -írják a politikusok.

A kérdések között egyebek mellett olyanok találhatók, hogy ha a rendőrség által kihelyezett korlátok akadályozzák a dobálás útján gyakorolt szabad véleménynyilvánítást, a kordon lebontása állampolgári jog, esetleg a közszereplők különleges joga, vagy csak egyes országgyűlési képviselőket megillető lehetőség? A tojásdobálással kapcsolatban a liberálisok szerint tisztázatlan az a kérdés is, hogy ha a békésen tüntető, felvonuló állampolgár meg kívánja akadályozni, hogy megdobálják, nem számít-e büntetendő cselekménynek, ha elhajol, vagy éppen hátralép a neki szánt tojások elöl, hiszen ilyen módon nyilvánvalóan korlátozza a másik, kevésbé békés honfitársának véleménynyilvánítási szabadságát?

A liberálisok arra is választ várnak, hogy hol kapható felvilágosítás arról, hogy mely személyekkel, közszereplőkkel, hivatalos közegekkel szemben gyakorolható jogszerűen a szabad véleménynyilvánítás dobálásos formája, illetve a dobálást, csak bejelentett rendezvények esetében megengedett, vagy lehetőség van a spontán dobálásra, például villamoson, esküvőn, temetésen, színházban.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) egyébként időközben közölte: foglalkozik azzal az ombudsmani beadvánnyal, amely jogegységi eljárást javasol a tojásdobálások egységes megítélésére.








hirdet�s