Friss hírek

2009.01.26. 05:55

Mamahotel, bumeráng gyerek - Népszabadság

A fiatalok a családalapítást tartják a legnehezebb előttük álló feladatnak - írja a Népszabadság a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat és a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet közös felmérése alapján. A több mint kétezer megkérdezett 15 és 29 év közötti nagyrésze szerint a gyerekvállalás érzelmiből gazdasági kérdéssé vált. Pillók Péter, a kutatás egyik vezetője a problémát vázolva elmondta: az egszisztenciateremetés előtt a fiatalok még nem mernek családot alapítani, később már pedig olyan idősek lesznek, hogy biológiai korlátokkal kell szembenézniük. A második legnehezebb feladatnak a megfelelő munkahely megtalálását tartották a felmérésben résztvevők. A leggyakoribb magyarázat szerint ugyanis az iskola nem készít fel eléggé, nem segít a tudatos pályaválasztásban. A fiatalok válasza alapján a nehézségek közül a harmadik a szülői háztól való elszakadás. A kutatók felhívták a figyelmet egy viszonylag új jelenségre, amit "mamaho! telnek" neveznek. Egyre több fiatal - főleg fiúk - marad a szülői háznál még a tanulás befejezése után is. Emellett egyre többen vannak az úgynevezett "bumeráng gyerekek" is, akik elköltöznek, mégis visszatérnek szüleikhez párkapcsolati vagy munkahelyi kudarc hatására - olvasható a lapban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!