A Derecske ellen játszik a Loki

Debrecen – Igencsak pikáns részéhez érkezett a felkészülési időszak a két élvonalbeli hajdú-bihari kézilabdás alakulat, a DVSC-Aquaticum és a Tajtavill-Derecske számára, ugyanis egymás ellen játszanak előkészületi mérkőzést a hölgyek.

S hogy duplázódjon az élmény, kétszer is egymásnak feszülnek a csapatok, először szerdán 17.30-tól Derecskén, majd péntek délelőtt 10 órától Debrecenben, a Hódos-sportcsarnokban.

Egymásnak feszülnek

Az erőgyűjtési fázison mindkét alakulat túl van, a Loki és a Derecske is a Balaton partján edzőtáborozott, majd Skaliczky László és Köstner Vilmos alakulata is felkészülési tornán vett részt.

A debreceniek az utóbbi hetekben kétszer utaztak Erdélybe, a kolozsvári megmérettetésen a legjobbnak bizonyultak Benyáts Beáék, míg Nagybányán a második helyen zárt a DVSC.

 Az élvonal újonca az előkészületi meccsek sorát Tiszaújvárosban, az Európa-bajnokságra készülő junior válogatott ellen vívta (36–36 lett a végeredmény), majd következett a hazai rendezésű Speed 99-kupa, ahol Kereki Edináék százszázalékos teljesítménnyel utasították maguk mögé a Vasast, a Békéscsabát és a Vácot.

A DVSC-Derecske összecsapásnak nem csak az ad különleges töltetet, hogy igazi hajdúsági rangadót láthat a nagyérdemű, hanem az is, hogy egykori lokisták, illetve debreceni nevelésű játékosok bizonyíthatnak korábbi csapatuk ellen.

Az élvonalba feljutott csapat kézisek közül Rácz Emesének, Király Annamáriának, Kolsofszki Noéminek, Lajtos Nórának, Kereki Edinának, Szűcs Nikolettnek, Szabados Ibolyának, Kocsik Viktóriának és Sütő Mariannak van lokista kötődése.



További hírek a haon-sportoldal kategóriából






hirdet�s