Friss hírek

2009.10.29. 15:19

Bajban lévõ iráni pilóta az utasoknak: kezdjenek imádkozni

<p>Imádkozásra szólította fel az utasait csütörtökön egy iráni utasszállító repülõgép pilótája, miután egy mûszaki hiba miatt vissza kellett fordulnia a repülõtérre - jelentette az ISNA iráni hírügynökség. Iránban idén már két utasszállító is lezuhant, összesen 184 ember halálát okozva.</p>

Az Aseman Airline nevû iráni légitársaság repülõgépe hatórás késéssel szállt fel a teheráni repülõtérrõl, de egy technikai hiba miatt röviddel az indulás után már vissza is kellett fordulni - jelentette az ISNA, az egyik utasra hivatkozva. A pilóta közölte az utasokkal, hogy "a géppel mûszaki gond van, és vissza kell fordulni a repülõtérre, kérem imádkozzanak" - mondta el az utas a hírügynökségnek.

A gép helyi idõ szerint csütörtök hajnalban, negyed órával éjfél után szállt fel, és valamivel több mint félóra múlve már vissza is tért a teheráni repülõtérre. Sérültekrõl nem érkezett hír, és azt sem közölték, hogy mi volt a baj a géppel.

A nemzetközi szankciókkal sújtott Irán évek óta nem tud új repülõgépeket, és alkatrészeket vásárolni, és a polgári és katonai géppark elavult, és rosszul karbantartott repülõkbõl áll. Júliusban két iráni gép is balesetet szenvedett.

Az Aria Air nevû iráni légitársaság Iljusin 62-es típusú gépe Mashhad város nemzetközi repülõterén sodródott le a leszállópályáról, 16 ember halálát okozva. Tíz nappal korábban pedig a Caspian Airlines nevû iráni légitársaság egyik repülõgépe zuhant le közvetlenül a teheráni felszállás után. A zuhanást a Tu-154-es tipusú gép fedélzetén lévõ 168 ember közül senki sem élte túl.

Az Aira Air gépének balesete után két nappal pedig egy Teheránban felszállt gépnek kellett visszafordulni, miután kigyulladt az egyik hajtómûve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!