haon-sportoldal

2011.08.23. 21:12

A Hódosba költözik az balmazújvárosi csapat

Balmazújváros, Debrecen - A hét végén nemzetközi tornán mutatkozik be az együttes a debreceni közönségnek.

Balmazújváros, Debrecen - A hét végén nemzetközi tornán mutatkozik be az együttes a debreceni közönségnek.

A debreceni Hódos Imre-sportcsarnokba költözik a balmazújvárosi férfi kézilabdacsapat, mely az NB I/B-ben indul az ősszel kezdődő idényben, mégpedig Kőnig Trade-DSI-Balmazújvárosi KK néven. Mint a klub elnökétől, Király Sándortól megtudtuk, van egy megállapodásuk a cívisvárosi sportiskolával, mely szerint versenyeztetik a DSI-ből kikerülő fiatal kézilabdázókat.

Az új idényben felnőtt és ifi NB I/B-s, valamint – ugyancsak felnőtt és ifi – NB II-es együttest indítanak majd annak érdekében, hogy a 15-20 éves fiatalok a versenysportban lehetőséget kapjanak. A szakosztályigazgató Oláh Sándor, Király Sándor a sportköri elnök, a felnőtt NB I/B-s csapat edzője Rácz Sándor, segítői Hideg János, valamint Dobi János kapusedző – tudtuk meg. A gárdát a megszűnt Debreceni KSE „szabaddá vált” játékosai, a Balmazújváros kézilabdázói, valamint utánpótláskorú fiatalok alkotják.

Az együttes július 18-án kezdte meg a felkészülést – tájékoztatta a Naplót Király Sándor. Több edzőmérkőzést vívott a keret, s Törökszentmiklóson rangos tornán is szerepelt, ahol a házigazdákon kívül az első osztályú Gyöngyös és Mezőkövesd ellen tehette próbára tudását. A fiúk remekül helytálltak, hiszen a Gyöngyössel szemben szoros meccsen szenvedtek vereséget, míg a Mezőkövesdet legyőzték.

E hét végén a debreceni közönség is megismerkedhet a csapattal, hiszen nemzetközi tornát rendeznek a Hódos Imre-sportcsarnokban. A román első ligában szereplő Szatmárnémeti és Nagybánya mellett a szintén NB I/B-s Törökszentmiklóssal mérheti össze erejét a DSI-Balmazújváros. Az első mérkőzést – amelyen a hazaiak a Nagybányával játszanak – pénteken 18 órakor rendezik meg, a többi találkozóra szombaton 10 és 19 óra között kerül sor. Az alakulatok körmérkőzéses rendszerben döntenek a helyezések sorsáról. A torna meccseit ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők.

Böszörményből Debrecenbe

A balmazújvárosi férfi kézilabdázók tavaly sem saját városukban, hanem – megfelelő létesítmény híján – Hajdúböszörményben voltak kénytelenek pályára lépni. Tavaly ugyancsak az NB I/B Keleti csoportjában szerepeltek, s a nyolcadik helyen végeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!