A Cantemus Vegyeskar remekelt Szardínián

A Cantemus Vegyeskar remekelt Szardínián
Idén 27. alkalommal került megrendezésre Szardínia szigetén a „Voci d’Europa” elnevezésű kórusfesztivál, melyre a Szabó Soma vezette nyíregyházi Cantemus Vegyeskar kapott meghívást.

A fesztivált először 1979-ben rendezték, majd 1985 óta folyamatosan minden évben júliustól-októberig egy hetes meghívást kapnak Olaszországból és Európa különböző országaiból az énekkarok. A kórusfesztivál specialitásai közé tartozik az is, hogy minden évben más-más téma köré építik a szervezők a rendezvényt.

Ebben az évben a klasszikus Mise tételek szerepeltek a programban, vagyis minden meghívott kórus e témából alkotta meg koncertprogramját. Egy-egy turnusban mindig két kórus koncertezik, általában egy hazai és egy külföldi meghívott. A fesztivál központja az észak-szardíniai Porto Torres kikötőváros, ahol a San Gavino bazilikában rendezik a koncerteket és innen indulnak Szardínia különböző települései felé a kórusok. Ebben az évben összesen 15 helyszínen adhatnak koncerteket az énekkarok.

Fesztivál négy helyszínen

A Cantemus Vegyeskar augusztus 24-től szeptember 1-ig vett részt a fesztiválon. Négy helyszínen (Porto Torres, Castelsardo, Pozzomaggiore, Bonorva) adott koncerteket. Ebből a Porto Torresban megrendezett koncert volt önálló, a többi az olasz Dominicus Gyermekkarral közös. Idén a fesztiválra Angliából, Oroszországból, Hollandiából, Németországból, Lettországból és Magyarországról érkeztek meghívott kórusok.

A kórusfesztivál eddigi történetében Magyarországot 1 soproni, 3 pécsi és 3 nyíregyházi kórus képviselte. Még a rendszerváltás előtt 1985-86-ban a soproni Liszt Ferenc Pedagógus Kórus, és a Jobbágy Valér és Tillai Aurél vezette pécsi „da Camera” és „Mecsek Kórus” szerepelt a fesztiválon. Az 1989 utáni bizonytalan időszak alaposan rányomta bélyegét a magyar szereplésekre, hiszen 2004-ig egyetlen hazai énekkar sem tudta elfogadni a fesztivál meghívását. Akkor a nyíregyházi Banchieri Énekegyüttes utazhatott volna a fesztiválra, de az utolsó pillanatban betegség miatt visszamondott szereplést, végül az általuk ajánlott szintén nyíregyházi Cantus Decorus Énekegyüttes teljesítette.

Felállva köszöntötték a Cantemus Vegyeskart

2008-ban ismét egy pécsi, a Lakner Tamás vezette Bartók Béla Férfikar és a nyíregyházi Pro Musica Leánykar Szabó Dénes karnagy vezényletével adott sikeres hangversenyeket Szardínián. A Cantemus Vegyeskar szardíniai koncertprogramjában Palestrina, Victoria, Padilla, Lotti, Caldara, Josquin reneszánsz szerzők mise tételei és egyházi művei szerepeltek, de énekeltek kórusműveket angol, amerikai és természetesen Kodály Zoltán, Kocsár Miklós és Orbán György személyében magyar zeneszerzőktől is.

A koncertek kiváló akusztikájú, gyönyörű helyeken kerültek megrendezésre és a – bár kisszámú, de lelkes – helyi közönség előtt nagy sikert aratott a nyíregyházi együttes. A hallgatóság minden koncert után felállva köszönte meg a Cantemus Vegyeskar produkcióját. Természetesen a koncertek mellett minden szabadidejét kihasználta a vegyeskar, hogy a csodálatos tisztaságú és nagyon kellemes hőmérsékletű Szardíniát körülölelő tengert is élvezhesse.

Utazik a Cantemus kóruscsalád

A Cantemus Vegyeskar hazatértével egy időben kel útra a Szabó Dénes vezette Pro Musica Leánykar Barcelona felé, ahol immár rendszeresen az Elisenda Carrasco vezette Sant Cugat-i Gyermekkar meghívásának tesznek eleget. Három koncert és több mesterkurzus szerepel a programjukban. Szeptember 8.-i hazaérkezésük után közvetlenül, pedig Szabó Soma vezetésével a Cantemus Gyermekkar utazik Baden-Baden-be és Vyskovba.

– Szilágyi Szilárd –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s