A brutálisan meggyilkolt áldozatra emlékeznek Tokajban

A brutálisan meggyilkolt áldozatra emlékeznek Tokajban
Tokaj – A hétfőn Tokajban meggyilkolt pénzszállítóra emlékeznek rokonai, barátai ma a gyilkosság helyszínén. Az ismerősök a Kilián lakótelep parkjában gyülekeztek – mintegy 50 fiatal – és busszal, valamint autókkal ezekben a percekben indultak Tokajba. 

A lakótelep Otthon étterem előtti parkjának egyik padjánál kedd óta gyűlnek a gyertyák és virágok, hiszen a barátok és akik ismerték az áldozatot így emlékeznek a 21 éves fiatalemberre. E körül a pad körül gyülekeztek ma délelőtt is, és némán, sírva gyászolták elvesztett barátjukat.

Nyilatkozni nem akartak, mondván: az újságok és a tévék sok pontatlanságot közöltek a családról. Akik név nélkül megszólaltak, elmondták, hogy emlékezni mennek Tokajba, emlékezni legjobb barátjukra.

Azt is megtudtuk, hogy az áldozat és társa, aki az autót vezette, és jelenleg a bűncselekmény egyik gyanúsítottja, másfél éve jóbarátok voltak. A hozzátartozókat ezért is megdöbbentette az eset. Bár volt, aki a gyanúsítottat agresszív emberként ismerte.

A tokaji megemlékezést az áldozat unokatestvére szervezte, aki elmondta: három nappal ezelőtt már voltak a helyszínen és keresztet helyeztek ki unokatestvére emlékére. A család a barátok megemlékezése után egy órával megy ki Tokajba, hogy csendben, szűk körben emlékezzenek halottukra.

– Szántó Rita –

Kapcsolódó cikkek:








hirdet�s