A bosnyákok nem maradéktalanul elégedettek a Mladic perében hozott ítélettel

Akt.:
Belgrád/Szarajevó – A bosnyákok többsége elégedett a Ratko Mladic perében született szerdai ítélettel, az életfogytig tartó szabadságvesztéssel, mindazonáltal a Srebrenicában kivégzett gyerekek anyáinak szövetsége, illetve Srebrenica korábbi polgármestere úgy vélekedett: mind a tizenegy pontban bűnösnek kellett volna nyilvánítani az egykori boszniai szerb hadseregparancsnokot.

Munira Subasic, a Srebrenicai Anyák nevű egyesület egyik vezetője kijelentette: szeretné, ha Mladicnak álmában megjelennének mindazok, akiket meggyilkolt. Egy másik anya szerint Ratko Mladic emberbőrbe bújt szörnyeteg, és itt lenne az ideje, hogy a szerbek felhagyjanak a népirtás tagadásával. “Az a bűnöző még mindig él, a mi gyerekeink pedig már 22 éve meghaltak” – hangsúlyozták a gyászoló asszonyok.

Az egyesület Hágában tartózkodó tagjai könnyes szemmel, de – mint mondták – vegyes érzésekkel fogadták az ítéletet. Kijelentették, hogy az életfogytig tartó ítélet igazságos, ám teljes megnyugvást csak az adhatott volna, ha a további hét boszniai településen elkövetett bűncselekményeket is népirtásnak nyilvánítják, és azokban is bűnösnek találják Mladicot.

“Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, de végül igazságos ítélet született” – hangoztatta az N1 nyugat-balkáni regionális televízióban a bosnyák túlélők egyesületének képviselője. A nyilatkozók örömmel fogadták, hogy Ratko Mladicot életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, és nem 40 év letöltendő börtönbüntetést kapott, mint a hasonló vádpontok alapján elítélt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök.

Denis Zvizdic, Bosznia-Hercegovina miniszterelnöke közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzetközi Törvényszék ítélete megerősítette: “a háborús bűnösök nem menekülhetnek el az igazságszolgáltatás elől, bármilyen hosszú ideig rejtőzködjenek is”. Ratko Mladic ellen először az 1992-1995-ös boszniai háború lezárását követően emeltek vádat, de a volt hadseregparancsnokot csak 2011-ben fogták el, és adták ki Hágának.

Denis Zvizdic szerint az életfogytig tartó börtönbüntetés “nem hozza vissza a több ezer ártatlanul kivégzett civil áldozatot, és nem is hozhat teljes megnyugvást az áldozatok családjainak, de óriási jelentősége van a Balkán jövője szempontjából. (.) Figyelmeztetés lehet azok számára, akik még mindig megosztást és összetűzéseket gerjesztenek.”

– MTI, Markovics Annamária –


A hágai törvényszék tíz vádpontban bűnösnek találta és életfogytiglanra ítélte Ratko Mladicot
Brüsszel/Hága - Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot szerdán az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT). Mladic üg...








hirdetés










hirdet�s