A borsodi véradók emberségét és önzetlen segítségét jutalmazták Miskolcon

A Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziumának műsora
A Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziumának műsora - © Fotó: BT
Miskolc – A rendszeres véradókat köszöntötte a Véradók napja alkalmából a Vöröskereszt.

Kilencvenhárom sokszoros véradónak köszönte meg oklevéllel és jutalommal önkéntes segítségét a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete hétfőn a megyeháza dísztermében. A Véradók napja alkalmából szervezett ünnepségen előbb Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki hétköznapi hősöknek nevezett mindenkit, aki véradásokon segíti beteg, bajba jutott embertársait.

A véradás az egyik legjobban működő társadalmi tevékenység hazánkban.” Török Dezső

Számíthatunk egymásra

– Köszönöm az emberségüket empátiájukat, szolidaritásukat. Ezen értékek nélkül nem működhetne a társadalom. Vér nélkül pedig nem tud működni az emberi test, önök pedig saját testükből adnak egy részt beteg embertársaiknak, ráadásul mindezt teszik önzetlenül és ismeretlenül. Az alkalmat megragadva a rászorulók nevében is köszönöm. Remélhetőleg önöknek soha nem lesz szükségük más vérére, ha viszont valamilyen módon egyszer mégis, biztosan számíthatnak embertársaikra, lesz véradó, aki segítsen. Hála Önöknek és még sok-sok társuknak, a vér­adás az egyik legjobban működő társadalmi tevékenység hazánkban – mondta Török Dezső.

Száztízszer

A Miskolci Szakképzési Centrum Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziumának műsorát követően a sokszoros véradók egyesével vették át azt az oklevelet, valamint csomagot, melyet a szervező Vöröskereszt állított össze számukra. A kitüntetettek közül is kiemelkedő Tóth András önzetlen segítségnyújtása, aki az elmúlt évtizedekben összesen száztízszer adományozott vért.

Érdeklődésünkre elmondta, közel harminc éve vesz részt rendszeresen véradásokon, hosszabb idő talán csak annak idején a katonaság alatt maradt ki. András az ünnepségen is csak amiatt szomorkodott, hogy életkora miatt félő, hogy többször már nem segítheti vérével embertársait.

Végül dr. Breitenbach Géza, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének elnöke szólt, aki elmondta, idén mintegy tizenkilencezren jelentkeztek véradásra Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, akik közül hétezer-ötszázan miskolciak voltak. Hozzátette, a szervezetük ebben az évben még közel száz véradást tervez, amellyel a megye véradóit szólítja meg.

ÉM-TÁ