A borsodi kéjnők nyomában: Miskolc piros lámpás negyede

Akt.:
A borsodi kéjnők nyomában - illusztráció
A borsodi kéjnők nyomában - illusztráció - © Fotó: www.panoramada.co.rs
Miskolc – 100 évvel ezelőtt még nem a Fonoda utcára szorították ki a kéjből élő lányokat, félillegalitásba, hanem szalonokban, egy jó ital és kellemes zeneszó mellett hódolhattak az erotikának a fülledt bordélyok félhomályos zugaiban az arra vágyók. A miskolci bordélyok történetének rövid áttekintése a Miskolc Adhatott jóvoltából.

A századforduló idején még teljesen elfogadott volt a prostitúció, mint foglalkozás, meghatározott helyet foglaltak el ezek a nők a társadalomban, nem pedig bűnözőként, vagy a perifériára szorult kitaszítottként éltek – olvasható a Miskolc Adhatott oldalon a miskolci bordélyházak története kapcsán. Dr. Szabó Ármin, az 1910-es évek tiszti főorvosa például úgy vélekedett, hogy

a prostitúció – a házasság intézménye, illetőleg a társadalmi együttlét és rend minden olyan berendezése mellett, amelyek a nemi ösztön szabad kielégítését kizárják – elkerülhetetlen természeti szükségletet elégít ki. Ezért még a családi élet tisztaságán alapuló jogrend is kénytelen azt valamilyen formában eltűrni.

Az “ipar” űzéséhez azonban egy hivatalos engedélyre volt szükségük a prostituáltaknak, ez volt a bárca. Ezzel a papírral aztán háromféle verzióban űzhették az ősi szakmát a hölgyek: lehettek bordélyháziak, magánkéjnők, és úgynevezett futóbárczás kéjnők. A korabeli nyilvántartásokból az derül ki, hogy

az 1910-es években Miskolcon négy bordélyház működött 37 kéjnővel, emellett pedig 2 magánkéjnő dolgozott.

A városban összesen hét ilyen ház működött, egy kivételével mindegyik a Rozmaring utcában, a Pecze-patak partján. A kis utca szinte összes épülete valameddig bordélyként működött, így akár mondhatjuk azt is, hogy ez az épülettömb volt Miskolc bordélynegyede a századfordulón, méghozzá a város szívében, mégis picit elszigetelten. Ugyanis az akkori Rozmaring utca ma Patak utca néven létezik, ez a hely ideális volt az alkalmi légyottok lebonyolítására.

Az egyház képviselői persze tiltakoztak a piros lámpás negyed ellen, szerették volna azt megszüntetni, vagy legalábbis kiköltöztetni a belvárosból. Éveken át tartó huza-vona után ez végül sikerült is, így 1913-ban egy városi rendelet kimondta, a bordélyházaknak menniük kellett a Rozmaring utcából. Az első világháború alatt  – már új helyen – aztán

soha nem látott méreteket öltött a bordélyházak látogatottsága a bevonuló katonák hömpölygő tömegével, állandó vendégekké avanzsálva. 1914.július 7-től pedig az Árpád utcán éjjeli mulató lett hivatalosan is, ahol gyakorlatilag a Rozmaring utcai bordélyok egy épületbe lettek tömörítve Lefkovicsné vezetésével.

A bordélynegyed kiköltöztetése után a Rozmaring utcai telkekre tervezték építeni az új színházat, de ebből végül semmi nem lett.

Még sok-sok érdekes részlet Miskolc piros lámpás negyedéről és a századforduló kéjnőiről a Miskolc adhatott oldalon olvasható.



Fel a fejjel, Miskolc, igenis van mire büszkének lenni!

Fel a fejjel, Miskolc, igenis van mire büszkének lenni!

Miskolc – Talán szürke a város, és az emberek is búskomorabbak, mint máshol, de azért igenis van mire büszkének lenni Miskolcon. Csak fel kell emelni a leszegett fejünket és kicsit jobban szétnézni – vallja Nagy Attila, a Mit Miskolc Adhatott blog főszerkesztője. Az oldal célja a várost körölvevő sztereotípia-döntögetés, a helyi legendák feltárása, a keserédes nosztalgiázás, no és persze a figyelem felhívása mindarra, amire büszkék lehetünk miskolciként. Interjú: Nagy Attilával, a Miskolc Adhatott blog főszerkesztőjével.

A miskolci metró legendája

Tegyük fel, hogy a stadionnál kisétálunk az Andrássy útra, lemegyünk a mozgólépcsőn, majd körülbelül 7-8 perc múlva felbukkanunk a Széchenyi utcán úgy, hogy közben nem átkozódtunk a reggeli csúcsforgalomban. Utópia lenne? Annyira nem, hiszen kicsin múlott, hogy ne legyen metrója a miskolciaknak. A Miskolc Adhatott blog cikke a vasgyári metró legendájáról a Borsod Online-on.

Letűnt miskolci villamosvonalak nyomában

Kevés olyan város létezik, aminek akkora villamos-mániája van, mint Miskolcnak. Főleg annak tudatában, hogy valójában csak egy igazi, kelet-nyugat irányú vonala van, hiszen az egyes és a kettes villamos egészen az Újgyőri piacig egy pályán fut, csak itt kanyarodik le az egykori vasgyárba a kettes. Ám Miskolcon sem mindig ez az egy vonal létezett, hiszen amíg a lakosság – leginkább a több műszakban dolgozó gyári munkások – igénye megkívánta, addig volt 3-as, 4-es, sőt 0-s számú villamosa is a városnak. A Miskolc Adhatott blog cikke a miskolci villamosvonalakról a Borsod Online-on.

“Egy Istenem, egy életem, én az adót nem fizetem!” – A Bató család legendája

Ugorjunk vissza az időben 150 évet. Élt ekkor Miskolcon egy különc figura, aki annyira rettegett az elmúlástól, hogy minden erejével a halhatatlanságra törekedett. Megszállott bolond, kapzsi vénember, vagy egy eltévedt, rettegő lélek? Ahány ember, annyi vélemény. Egy azonban biztos: Bató István sikerrel járt. A Miskolc Adhatott cikke a Borsod Online-on.









hirdet�s