A boltok nyitva lesznek a hosszú hétvége alatt, a hivatalok nem

Március 15-én szinte minden üzlet zárva tart, ez alól csak a benzinkutak, az édességboltok, a szórakozóhelyek, éttermek, mozik, illetve non-stop kereskedések kivételek. Az év első hosszú hétvégéjén a hivatalok nyitvatartása is változik.

A nemzeti ünnepen szinte minden üzlet zárva lesz, kivéve a benzinkutak, édességboltok, virágboltok, szórakozóhelyek, éttermek, mozik, valamint azok a non-stop kisboltok, ahol a tulajdonos alkalmazott nélkül dolgozik, illetve a kiemelt idegenforgalmi helyek – például a Budai Vár – környékén lévő üzletek – mondta a Független Hírügynökségnek Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára hozzátette: az ünnepet követő napon a pénteki rend szerint lesznek nyitva az üzletek, legfeljebb néhány iparcikküzlet tart majd zárva, ahol nem számolnak pénteken nagy forgalommal. Szombaton és vasárnap a szokásos nyitvatartásuk szerint dolgoznak majd a boltok – közölte a főtitkár, majd kiemelte: a kereskedőknek megváltozott nyitvatartásukat a vásárlók tájékoztatására ki kell írniuk.

Az okmányirodák és polgármesteri hivatalok a hosszú hétvégén zárva lesznek, csak hétfőn lehet újra ügyet intézni a hivatalokban. A posták március 15-én zárva tartanak, 16-án és 17-én szombati nyitvatartás szerint működnek, így azok a postahivatalok, amelyek amúgy szombaton nyitva szoktak lenni, azok most is nyitva tartanak majd.

A parkolási rend is változik a hosszú hétvégén: március 15-e és 18-a között ingyenes a parkolás a fővárosban. Ez alól csak a kiemelt övetetek – mint a Budai Vár, Citadella és a Margitsziget – jelenthetnek kivételt.

Az ünnepnapon a Szerencsejáték Zrt. saját lottózói nem lesznek nyitva, tehát csak sms-ben és interneten lehet majd fogadni – mondta a Független Hírügynökségnek Somorai László, a cég kommunikációs igazgatója. Pénteken, szombaton és vasárnap a szokásos rend szerint lesznek nyitva a lottózók – közölte.








hirdet�s