A BOKIK és a Megyei Kormányhivatal újévi köszöntője Miskolcon

Demeter Ervin (balra) és Bihall Tamás
Demeter Ervin (balra) és Bihall Tamás - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Együtt köszöntötte az új évet az iparkamara és a közigazgatási hivatal.


Évekre visszanyúló hagyomány, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara újévi köszöntőn látja vendégül a megye közigazgatási, gazdasági, politikai, tudományos és társadalmi vezetőit.

koccintas-20-aj

Idén a „váltógazdálkodáshoz” igazodva Bihall Tamás, a BOKIK elnöke köszöntötte házigazdaként a közönséget. Elmondta, hogy a közös gondolkodásnak egyre több gyümölcse van, amely a közös célhoz, a térség felvirágoztatásához járul hozzá. Jelezte, hogy a gazdaság idén is sok kihívás elé néz, de az optimizmus és az elvégzett munka igazi erőt jelent.

koccintas-14-aj

Harmonikus kapcsolat

Demeter Ervin kormánymegbízott az ötödik éve működő járásokat emelte ki a kormányhivatal számtalan tevékenysége közül, amelyek ahhoz járulnak hozzá, hogy az ügyintézés minden állampolgár számára szinte házhoz menjen. Fontosnak tartotta, hogy a gazdaság és a közigazgatás harmonikus kapcsolata egymást motiváló hatású, amely a megye fejlődéséhez járul hozzá.

ÉM-SZB

koccintas-22-aj