A bíróság döntött: egyelőre nincs engedély a cementgyártásra

Illusztráció
Illusztráció - © Forrás: minap
Miskolc – A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a hejőcsabai cementgyárra vonatkozó cementgyártást engedélyező és hulladékgazdálkodásra vonatkozó első és másodfokú közigazgatási határozatokat.

Mint ismert, a HCM 1890 Kft. egységes környezethasználati engedélyt kapott cementipari tevékenység és hulladékgazdálkodási tevékenység végzésére a hejőcsabai telephelyen. A most véget ért bírósági eljárás felperesei e határozatokat támadták meg.

A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megállapította, hogy „a közigazgatási hatóság az engedélyezési eljárásban megsértette a rá vonatkozó eljárási szabályokat, amikor az elbírált kérdéssel érintett ügyfeleket a folyamatban lévő hulladékgazdálkodást érintő eljárásról nem értesítette, s azok ügyféli jogai sérültek. Az ügyfelek – az értesítés elmaradása miatt – a jogszabályok által biztosított jogaikat a közigazgatási eljárásban nem gyakorolhatták” – fogalmaznak.

Új eljárás lesz

A bíróság álláspontja szerint utóbbi olyan lényeges eljárási szabálysértés volt, mely a közigazgatási határozat érdemi felülvizsgálatát kizárta. Az eljárási szabályok megsértése miatt ebben a perben bíróság nem vizsgálhatta és nem is vizsgálta az egységes környezethasználati engedély alapjául szolgáló döntés helytállóságát, hiszen az a közigazgatási eljárás, amely eredményeként a határozat megszületett törvénysértő volt. A bíróság döntése alapján a közigazgatási hatóságnak az új engedélyezési eljárást kell lefolytatnia.

– ÉM-SZB –


A cementgyár területén tavasz óta mészhidrátüzem működik
Miskolc - A környezetvédők károsnak tartják a gyár egyes tevékenységeit. Ezért pereskednek. A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tanácsa előtt csütörtökön folytatódik a hejőcsabai cementgyárat működtetni kívánó HCM 1890 Kft. egységes környezethasználati engedélyezése ügyében született kö...

A HCM 1890 Kft. évi 40 ezer tonna kapacitású új mészhidrát üzeme Miskolcon az átadás napján, 2017. május 26-án. MTI
Miskolc - Átadták az évek óta nem termelő hejőcsabai cementgyár, mostani nevén HCM 1890 Kft. évi 40 ezer tonna kapacitású mészhidrát üzemét pénteken, a beruházás magántőkéből valósult meg, ennek értékről nem adott tájékoztatást Kálmán János cégtulajdonos. Miskolc hejőcsabai városrészében lévő cem...

cementgyar-16-aj-650x435
Miskolc - Jogerős felmentés született a cementgyár újra nyitása ellen tiltakozó civilek ügyében. Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék dr. Ficsór József vezette büntető tanácsa a rágalmazás vétsége miatt F. N. Zs. és társai ellen indított büntetőügyben a Miskolci Járásbíróság ítéletét. Ismerete...

Még az engedélyre vár a hejőcsabai cementgyár...
Miskolc - Per a hejőcsabai cementgyár környezethasználati engedélyezésének ügyében. A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tanácsa előtt van folyamatban a hejőcsabai cementgyár egységes környezethasználati engedélyezése ügyében született közigazgatási határozat felülvizsgálata. Hatályon k...








hirdet�s